A harc csak most kezdődik

Másnap reggel beszéltem Viktorral, hogy beszélni kéne Kentinnel, amiből egyből született is egy kisebb konfliktus.

-Akkor én átmegyek Kentinhez. - mondtam Viktornak.
-Nem! - válaszolt.
-Mi az hogy nem?
-Szerintem neki és nekünk is jobb, hogy nem tud róla. Ha jót akarsz neki, akkor nem okozol fájdalmat.
-Azt mondta, ha hazaérünk beszélhetek vele!
-Az akkor volt! Most nem akarom, hogy találkozzatok!
-Tehát innen fúj a szél...
-Miről beszélsz?
-Féltékeny vagy!
-Micsoda?! Én... Nem szoktam... Féltékeny lenni!
-Aha... Higgyem is el?
-Jó lenne. De maradjunk az eredeti témánál! Nem mehetsz el Kentinhez!
-De...
-Jaj ne! Csak ne sírj! Könyörgöm! - Viktor utálja, ha valakit sírni lát. Így hamar megkapom, ha akarok valamit.
-De ennyit meg kell tennem, elvégre a barátom volt! Kérlek Viktor!
-Legyen! De én is veled megyek!
-Köszi Viktor! - adtam neki egy puszit és mosolyogva kimentem a szobából. - Megint én nyertem!
-Na akkor mehetünk? Legyünk túl rajta minél hamarabb.
-Persze.

*útközben

-Ugye tudod, hogy ezért még megfizetsz? - kérdezte Viktor.
-Ugyan Viktor. Tedd túl magad rajta. Törődj bele, hogy én jobb vagyok és erősebb! - nevettem.
-Azt majd meglátjuk...
-Micsoda?
-Úgy fogom kiszedni a csatot a hajadból, hogy hozzá sem érek, csak az egyik hajszáladat húzom meg!
-Na erre befizetek! - Viktor odalépett hozzám, meghúzta az egyik tincsemet és kiesett belőle a csatt.
-Na mit mondtam...?
-Ezt meg hogy csináltad?
-Egyszerű! Na jó... Szimplán láttam, hogy el van törve és már csak a lélek tartja a hajadban. Így gondoltam megviccellek.
-És mire volt ez jó?
-Hát... Ő... Időhúzásnak?
-Viktor... Nem azt mondtad, hogy minél hamarabb túl akarsz lenni a dolgon?
-Azt mondtam, de gondoltam így... Áh mindegy!
-Szerintem is! Inkább menjünk, mert az igazat megvallva és i szeretnék minél hamarabb túl esni rajta.
-Hát, ha így állunk menjünk is!
-Tehát mégis féltékenykedtél?
-Őőő... Nem! Megmondta, hogy nem szoktam féltékenykedni!
-Ezért teszel kivételt velem...
-Na jó, lebuktam... - aztán félórán belül sikerült is elindulnunk. Persze én sem akartam erről beszélni Kentinnel, de úgy éreztem, hogy ennyivel tartozok neki. Elvégre igen hosszú ideig ő támogatott mindenben, még védett mindentől és mindenkitől, egyszóval a barátom volt. Ez a minimum amit megtehetek, azután, hogy csak úgy helyben hagytam. Nem is kellett messzire mennünk, mert Kentin a park másik felében sétálgatott. Odamentünk hozzá.

-Szia Kentin! Beszélhetnénk? - kérdeztem.
-Persze, mondd csak! - mosolygott. De mielőtt bármit is mondhattam volna:
-Elvettem Mollit feleségül! - vágott bele Viktor.
-Micsoda? - lepődött meg Ken. Megszólalni nem tudtam, úgy féltem.
-Jól hallottad! Molli a feleségem!
-De... Tudtam, hogy nem lesz jó vége, ha elmész vele! Most nézd meg mi lett belőle! Gratulálok! - nézett rám.
-Nem Mollit hibáztasd! - nyugtatta Viktor.
-Akkor mégis kit? Talán téged?
-Nem te tehetsz róla és nem a büszke férfi beszél belőlem. Hanem az, hogy ha igazán szerettétek volna egymást, akkor ez nem történ volna meg!
Ch... Hát akkor legyetek boldogok, ameddig tehetitek. Még találkozunk, de nem lesz benne semmi köszönet! - azzal el is ment.
-Nem is volt olyan vészes... Rosszabbra számítottam. - fordultam Viktorhoz.
-Hát...