Mosolyogj... Mindig csak mosolyogj!

-Na? - kérdezte Oliver.
-Beszélhetnék Oliverrel négyszemközt? - jött oda Viktor.
-Lehet, hogy nem szeretnék veled kettesben beszélgetni azok után amiket még annó Louissal csináltál... - aggodalmaskodott Oliver.
-Szerintem sem...!
-Félnem kéne?
-Meglehet.
-Nem fogok félni tőled! Molli a gyerekkori barátom! Kiállok az mellett amit akarok!
-Igen?
-Ő... Lehet, hogy mégsem...
-Nofene... Az előbb még milyen magabiztos voltál.
-Nem könnyű magabiztosnak lenni, ha így nézel rám!
-Akkor vagy ne nézz rám, vagy felejtsd el a dolgot! Egy félős kis zöldfülűre nem fogom rábízni a kislányomat!
-Tehát van esélyem?
-Talán...
-Mi az, hogy talán? Igen vagy nem? Konkrét válasz kérek!
-Akkor nem! Megfelel?
-De most miért? Azt mondtad, hogy legyek magabiztos.
-Igen, azt mondtam, hogy legyél magabiztos. De nem azt, hogy erőszakos!
-Mondhatok valamit?
-Mondj!
-Te remek apa leszel!
-A hízelgéssel nem mész semmire! De azért köszönöm...
-Na akkor mi megyünk is. Azért remélem jól döntesz!
-Ha azt akarod, hogy jól döntsek, mondj le a keresztapaságról!
-Nem mondtam semmit! Na sziasztok!
-Hát legyen. Sziasztok!

-Na hogy döntöttél? - kérdeztem Viktort.
-Még sehogy... Nem akarom rábízni. Olyan kis nyeszlett ez a gyerek. Félek, hogy nem tudna rá vigyázni, főleg, ha James is ott lesz!
-Emiatt nem kell aggódnod. Jól ismerem Olivert! Megtud birkózni egy ilyen nagy feladattal.
-Na ez meg a másik. Neki ez csak egy feladat. De Perrie nem egy feladat lesz, hanem egy gyerek!
-Viktor drágám, túlreagálod! Ha így fogsz viselkedni amikor már meglesz, márpedig biztos így fogsz viselkedni, akkor nem fogsz neki szabad teret hagyni. Egy burokban fog felnőni és ezt te sem akarhatod!
-Lehet, de elsősorban egy kisbaba lesz. Nem lesz belőle egyből egy érett nő!
-Mindegy! Nem akarok vitázni! Én majd örömmel rá fogom bízni Oliverre a gyereket, mert ugye ez még odébb van! 9 hónap. Ne gondolkozzunk ennyire előre!
-8 hónap 2 hét... Már 2 hete terhes vagy. De hol van apa? Még nem is tudtunk vele beszélni.
-Itt vagyok, itt vagyok! Na hadd nézzelek titeket. Hogy van a kicsi? - jött be Carl.
-Jól vagyunk, köszönjük! - mondtam.
-Apa, még csak két hetes a kicsi, de az orvos szerinte rendben van. - mondta Viktor.
-Jól van, jól van! Csak olyan boldog vagyok! - örült Carl.
-Ahogy mi is, apa. Elhiheted, milyen boldog vagyok, elvégre apa leszek! - Viktor megfogta a derekamat, felemelt és megpördült. Tényleg nagyon boldog.
-Örülök, hogy végül Molli gyerekeinek nagyapja leszek és nem Kimberliének! - mondta Carl.
-Ne is emlegesd azt a nőt! - sóhajtott Viktor. Ő és Carl még sokáig beszélgettek, én addig elvonultam a szobámba. Sok mindent meg kell beszélniük. Férfiak... Olyan furcsa belegondolni, hogy 2 éve még Louissal éltem, Kentin volt a barátom és álmodni sem mertem arról, hogy ilyen hamar anya leszek egy ilyen férfi mellett. 2 éve még fel sem merült benne az, hogy van boldogabb élet annál, hogy én Louisékkal élek. Tudomásom sem volt Viktorról, se Carlról, sem arról, hogy egy ilyen boldog élet vár rám a sok szörnyűség után. Hogy lesznek olyan emberek, akik igazán szeretnek. Ez egy igen csodás érzés.

-Te itt vagy? - jött be Viktor. - Olyan hamar eltűntél. Várj... Te sírsz?
-Igen, de ezek csak örömkönnyek!
-De... Miért?
-Mert boldog vagyok! Belegondoltam sok mindenbe. És rájöttem, hogy itt vagytok nekem, történjék bármi. Nagyon szeretlek titeket.
-Mi is szeretünk, de kérlek ne sírj! Még örömödben sem! Gyönyörű vagy, ha nevetsz! - boldog voltam, mégis szomorú. Leültem a földre, Viktor mellém ült és az ölébe vett. Így ültünk órákon keresztül. 

-Mosolyogj! Mindig csak mosolyogj! - suttogta.