Ezt elszúrtam

   Hónapok óta Viktornál lakok. Mondhatni ő a testőröm. Mindenhová elkísér és vigyáz rám.Megismerkedtem az apjával, Carllal. A balesetem után folytattam az iskolát. Ketinnel minden héten találkozunk. Végre jó útra tért az életem. Viktor rengeteg dolgot mesélt a múltamról. Megtudtam azt is, hogy nem Louis ölte meg a szüleimet. Úgy döntöttem, hogy suli után beszélek vele, hogy megtudjam mi az igazság. Persze ez az ötlet nem nagyon jött be Viktornak, veszekedtünk is rajta fél órát, de végül megegyeztünk abban, hogy nem megyek sehová. Illetve csak vele. Iskolába. Tudni illik ő az egyik tanár a suliban.

-Akkor indulhatunk?- kérdezte Viktor.
-Persze! De előbb kérdezhetek valamit?
-Persze, mondd csak!
-Miért szeretsz, i...-illetve védelmezel ennyire?- javítottam magam.
-Hát... Tudod... Mivel kiskorod óta... Védelek... Szóval ez az oka. - közben egyre jobban elpirult. Nem tudom, hogy van-e jelentése, de jól áll neki.
-De ha nincs más oka, akkor miért pirultál el ennyire?- gúnyolódtam.
-Hagyjál már az ilyen gyerekes kérdésekkel. Nincs időm ilyesmikre!
 Inkább pakolj össze és induljunk végre!- azzal kiviharzott a szobából. Tudni akarom, hogy mi történt a szüleimmel, ezért utána mentem és megállítottam az ajtóban.

-Viktor! Van még egy kis dolgom. De te menj csak nyugodtan.
-Nem-nem! Csináld csak. Megvárlak.- ellenkezett.
-De nem akarom, hogy miattam elkéss a tanári megbeszélésről!
-a megbeszélés nem olyan fontos. Az igazgató biztos elnézi nekem.
-De....
-Csak menj és csináld!- bementem a szobámba. Körbenéztem és az ablakra tekintettem. Végül is ez csak a földszint. Nem eshetek olyan nagyot... Majd egy laza mozdulattal már kint is voltam. Viktor bement a szobámba és észre vette, hogy nyitva az ablak. Már Louis házánál tartottam amikor megláttam, hogy Kentinnel beszélget.

-Remélem megértetted mi a dolgod!- mondta Louis.
-Persze, hogy megértettem! Nem vagyok hülye!- mérgelődött Kentin.
-Rendben! De akkor siess. Mint tudjuk, az időd véges!
-Tudom! Értettem. Nem kell még egyszer elmondanod.- azzal elviharzott. Louis épp menni készült, de utána mentem.

-No fene! Hát a pincsikutyádat hol hagytad?- gúnyolódott.
-Nem azért jöttem, hogy Viktorról csevegjek!
-Mit akarsz tudni?
-Tudom, hogy nem te ölted meg a szüleimet. De tudom, hogy tudod ki tette. Mond el, hogy ki volt az! Különben életed végéig börtönbe csukatlak!
-De meg táltosodtál...
-A kérdésre válaszolj! Nem akarok veled másról beszélni.
-Fogalmam sincs, hogy ki volt a gyilkos.
-Tehát most bevallottad, hogy nem te voltál. De akkor ki?
-Nem... Én voltam. Tényleg.
-Az előbb mintha azt mondtad volna, hogy tudod ki tette...
-De! Csak összezavartál!
-Lou! Ne szórakozz velem! Csak mond el és kész!
-Azt mondtad, hogy Lou?
-N... Nem! Dehogy!
-De... De... De... Azt mondtad. Tisztán hallottam.
-Nem Lou! Teljesen félre érted!
-De megint azt mondtad.- egyre közelebb jött.
-Lou... Lou... Louis! Mit csinálsz?! Ott maradsz! Fekszik, nyugszik!
-Olyan régen hívtál már így...- nem is akartam így hívni. Egyre közelebb hajolt. Meg ijedtem, hogy mit akar művelni megint. Becsuktam a szem. Nem akartam látni, hogy mit akar. Végül már lehajolt hozzám, de akkor valamiért megtorpant. Kinyitottam az egyik szeme, hogy mi történt.

-Vi... Viktor!
-Louis... Drága, egyetlen cimborám... Elárulnád, hogy a fenét művelsz itt?!- emelte fel a hangját Viktor.- Azt hiszem, hogy ez a kóbor bárányka nem hozzád tartozik!- majd megfogta a karomat és maga mellé húzott. Louis szépen lassan elsétált. Viktor felé fordultam és így találtam szemben magamat vele.

-Soha többé ne csinálj ilyet!- suttogta.