-Vi... Viktor! Mégis mit?! Ezt most miért?!
-S... Sajnálom! Fogalmam sincs, hogy miért csináltam! Ne haragudj...
-Nem, Viktor! Ezt nem tudom elnézni neked! Azt hittem, hogy végre van egy normális, megértő barátom. Erre kiderül, hogy ugyan olyan vagy, mint Louis!
-Ne hasonlítgass engem Louishoz! Egy fikarcnyit sem hasonlítunk!
-Ne kiabálj velem!
-Nem kiabálok, hanem hangosan beszélek! A két dolog teljesen más...
-Jobb lesz, ha most egy kis időre elmegyek...
-Ne! Molli! Nem mehetsz el...- majd sírva elsétáltam. Viktor ott maradt egyedül. Beszélve.- Na ezt jól megcsináltam... Én hülye! Hogy majd pont egy ilyen lány viszonozzon bármit... Szép álom volt, Viktor. Nagyon szép! De most elszúrtad...! Na és most mihez kezdjek? Beszélnem kéne apával...- abban a pillanatban megjelent Carl.
-Mit is kéne elmondanod nekem?- kérdezte.
-Hát... Őőő... Arról lenne szó... Hogy is mondjam...
-Mond már!
-Szóval... Hát...
-Még ma elmondod?!
-Molli elment...
-Micsoda?! Mit műveltél vele?!
-Hát szóval... Ma... Majdnem megcsókoltam...
-De mégis hogy jutott ez eszedbe?! Hogy tehettél ilyet?! Egyrészt neki van barátja! Másrészt tudod, hogy ő most érzelmileg teljesen labilis...!
-Én tudom, de...-
-Dehogy tudod! Akkor nem csináltál volna ekkora ostobaságot! Tudom, hogy szereted őt, de akkor is gondolkodhattál volna! Elvégre te a testőre vagy...
-Én?! Én nem szeretem! Legalábbis úgy nem...
-Hogy nem szereted?
-Hát úgy nem!
-De hogy úgy nem?
-Tudod te azt! Ne szívass!
-Nem szívatlak! Csak tudod kiskorod óta nevellek arra, hogy a hazugság nem szép dolog... És azzal a mondattal, hogy "Én nem szeretem őt" nem csak nekem, hanem magadnak is hazudtál...
-Úgy utálom amikor igazad van!
-Tudtam én!
-Akkor most már megkereshetnénk végre?
-Ne is törődj vele. Az embereim mindenhol ott vannak. Nem eshet baja! ( Carl... Ó a jó öreg Carl. Molli szülei réges-régen megkérték, hogy Viktor vigyázzon Mollira. Azóta több embert szerzett, akik figyelik őt azt remélve, hogy nem esik semmi baja. ) Inkább beszélgessünk.
-Mégis miről akarsz te beszélni?!
-Hát... Lelkizzünk. Mióta szereted?
-Micsoda?! Hát... Talán azóta, hogy alva járt. De megtörtént. Az ablakban állt. Ki akart ugrani és én odamentem hozzá és hát... Megcsókolt. Az a baj az egésszel, hogy legmélyen egyáltalán nem bántam a dolgot.
-Az igazat megvallva láttam az egészet. És féltem attól, hogy évek múlva mi lesz annak a kis "balesetnek" az eredménye. És lám... Ez lett belőle. De az az igazság, hogy te nem azóta szereted.
-Mert? Te már az érzéseimet is jobban tudod, mint én?
- Nem tudom mennyire emlékszel rá, de amikor Molli még kicsi volt és elaludt mindig az öledbe vetted és csak vele foglalkoztál. Semmi és senki mással. Már akkor sejtettem, hogy lesz belőle valami. Nagyon édesek voltatok.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése