Amikor magamhoz tértem egy kórteremben feküdtem. Semmire sem emlékeztem, csak arra, hogy le kellett volna lőnöm Kentint. Hogy az után mi történt? Ez egy jó kérdés...!Mikor teljesen elmúltak a gyógyszerek hatásai láttam, hogy áll valaki az ágyam mellett. Kinyújtottam a kezemet és ő megfogta. Ismerős volt a tapintása, mégis új érzéseket keltett bennem.
*Kórházban
-Ki vagy?-kérdeztem alig hallhatóan. Ekkor elengedte a kezemet és kiment. Még én sem tudom, hogy miért, de elsírtam magam. Ismerős volt a keze...
Majd bejött hozzám az orvos két nővérrel. Mindent megvizsgáltak, ezután a doki kiküldte a nővéreket és elkezdett hozzám beszélni.
-Kisasszony. Van egy rossz hírem!-mondta.
-Kartörésen és hasba lövésen kívül?!-kérdeztem felháborodva.-Mondja...mi lehet még ennél rosszabb?!
-Kisasszony...ön tudatában volt annak, hogy terhes?
-Mi?!
-Ezt nemnek veszem.
-Nem, nem tudtam! De várjunk...hogy érti, hogy volt?
-Sajnálatos módon, mivel hasba lőtte magát a kis magzat is megsérült, így nem tudtunk megmenteni. Most magára hagyom. Eméssze a történteket.
-Elnézést! Még egy pillanatra. Behívtak már valakit?
-Igen! Két hozzátartozót is. A párja majd csak este tud bejönni, a bátya viszont bármelyik pillanatban megérkezhet.
-Értem. Köszönöm! Lehetne még egy kérdésem?
-Persze!
-Mióta fekszem bent?
-Egy hónapja, mivel kómába esett.-ez csodás! Megöltem egy magzatot, amiről nem is tudtam. Bent vagyok egy hónapja a kórházban, amit végig aludtam, kitudja, hogy Louis hányszor árt bent és miket csinált velem.-Kisasszony! Jól érzi magát?-hallottam egyre halkabban a hangokat és kezdtem elveszíteni az egyensúlyomat. Majdnem összeestem. Az utolsó emlékem az volt, hogy az orvos elkapott, az ágyba vitt és behívta a nővéreket. Ezután minden elsötétült. Éjszaka tértem magamhoz. Louis-mellettem feküdt. Rémülten ugrottam ki az ágyból.
-Louis! Mit keresel itt?!
-Jöttem meglátogatni téged, mint minden este!.majd vissza lökött az ágyra, amikor belépett Kentin és Louis-t szó szerint kirakta a szobából. Majd odajött hozzám és...
Amikor magamhoz tértem a suli folyosóján feküdtem. Rémültem pattantam fel a földről.
-Akárhol is vagy gyere elő! Tudom, hogy te vagy az!
-Honnan tudnád, hogy ki vagyok...?!-szólalt meg ismét a hang.
-Lehet, hogy nem látlak, de a hangodat felismerem!
-Ügyes vagy! Látszik, hogy én tanítottalak.-a hangokat úgy hallottam, mintha körülöttem járkált volna. Persze nem láttam semmit.
-Gyere már elő!-kiáltottam.
-Ennyire látni akarsz?
-Nem! Kicsit sem! Csak eléggé idegesítő, hogy nem látom hol vagy!
-Tehát félsz...
-Megmondtam már, hogy nem félek tőled!
-És én erre mit mondtam?-nyeltem egy nagyot.
-Hogy teszel róla, hogy félje tőled.
-Pontosan! Látom nem felejtetted el azokat a pillanatokat, amikor együtt voltunk.
-Hogy felejthettem volna el?!-miért mondok ilyeneket?! A végén még félreérti az egészet!
-Tehát élvezted?-nah mit mondtam...
-Pfúj! Nem! Dehogy!
-Molli! Drágám! Van egy lakásom, szeretném, hogy velem gyere!
-Szerinted miért költöztem el?!
-Mert azt hitted, hogy én bántalak azzal amit csinálok!
-Miért? Nem?
-Nem! Molli...én szeretlek!-mondta ezt olyan hangsúllyal, hogy majdnem elhittem neki.
-Micsoda?!
-De ezt nem is egyszer elmondtam neked...!
-Tudom! De sem akkor sem most nem érdekel! Tudod, hogy van barátom!
-Ó...Kentin? Ő már nem okoz sok gondot!-a döbbenet kiült az arcomra.
-Mit tettél vele?!
Még semmit! De legyen annyi elég, hogy most megfizet a bejárati ajtó miatt! Lássuk ki ér oda előbb! Te vagy én?
-Louis, ne!-de a hang nem válaszolt többet és nem kérdezett vissza se. Sietnem kell! Végig rohantam a parkon, ezúttal gyorsabban, mint szoktam. Ahol csak tudtam rövidítettem az utat. Amikor a házhoz értem az ajtó nyitva volt. Óvatosan beléptem, amikor...
*Otthon
-Kentin!-kiáltottam. Kentin a földön térdelt és Louis egy pisztolyt tartott a fejéhez.
-Na "húgi" ? Milyen érzés?-kérdezte gúnyosan Louis.
-Louis! Ha most lelövöd vissza kerülsz a börtönbe!
-Pontosan ezért fogod te lelőni!-válaszolt.
-Mi?! Nem fogom lelőni!
-Ha megteszed örökre eltűnök az életedből! Csak látni akarom, ahogy örökre kihuny a szeméből a fény...!
-Molli! Meg kell tenned! Különben életünk végéig zaklatni fog!-szólt közbe Ken.
-Hahaha...Kentin...ez jó poén volt! Életed végéig! Jah bocs...nem poén volt!-nevetett gúnyosan Louis.
-De Kentin! Én szeretlek!
-Én is téged! Éppen ezért kérlek, hogy tedd meg!
-Na Molli? Hogy döntesz?-kérdezte Louis.
-Megteszem!
-Helyes válasz!-oda léptem Kentin mellé és felé tartottam a pisztolyt. Láttam, hogy becsukja a szemét és sír. Nekem ehhez nincs mersze. Majd magam felé tartottam a pisztolyt és gyorsan meghúztam a ravaszt.
Már egy fél éve, hogy Louis-t lecsukták. Vajon hogy van...? Kit érdekel! Valahogy nem tudok tőle szabadulni, mintha még mindig itt lenne. Ez rémisztő. De legalább a hajam visszanőtt...és nem elég, hogy a Louis-os gondok nyomasztanak, még vizsgáink is lesznek ma. Bejött Kentin.
-Indulás! Még a végén elkésel.-mondta.
-Igenis!-megindultam az ajtó felé, amikor Ken felkiáltott.
-Hékás!
-Bocs Kentin! Nem akartam köszönés nélkül elmenni és kell egy kis feltöltődés. Te már túl vagy a vizsgákon, de én még nem és egy kicsit félek...!
-Nem kell félni. Meglátod majd, nem is olyan szörnyű!
-De te okos vagy, én meg...nem!
-Ilyeneket ne is mondj! Tanultál?
-Igen! Csak azt csináltam, de...valami nyomaszt...
-Micsoda?
-Ne nézz hülyének, de...Louis.
-Nem akarlak bántani, de hogy tudsz még mindig rá gondolni?! Már fél éve börtönben van, neked meg még mindig körülötte forog az eszed...ez nem jó!
-Tudom-tudom. De olyan, mintha még mindig itt lenne és figyelne.
-Erről hallani sem akarok! Na nyomás a suliba, mert a végén tényleg elkésel!
-Rendben!-megint úgy kell elmennem, hogy haragszik rám...mindig mindent elrontok!-Elég meleg van itt...-levettem a "zakót" . -Így máris jobb. Majd a suliban felveszem a díszkabátot.
-Molli!! Várj egy kicsit!-kiabált utánam Kentin.
-Igen?!-majd szépen lassan kijött a szobából, oda lépett hozzám, megfogta a derekamat és megcsókolt.
-Csak sok sikert akartam kívánni!-mondta.-És vedd vissza a felsődet. Kint nincs is ilyen meleg!
-Re...rendben!-mér lassan egy éve együtt vagyunk, de még mindig nem tudom megszokni ezt. Majd elindultam a suliba. Folyamatosan úgy éreztem, hogy követnek és figyelnek. Nagyon megijedtem.
-Va...van ott valaki?!-kiáltottam. Mit csinálok? Hisz Louis börtönben van. Amúgy sem félhetek tőle örökké. Nyugi Molli, nyugi! Majd szépen elindultam tovább, amikor valami megreccsent az egyik bokorban. És én gyáva nyúl a suliig rohantam, pedig biztos csak valami kis állatka volt. A suliba érve Henry-be botlottam.
*Suliban
-Henry! Mit keresel itt?!
-Csak figyelmeztetni akartalak. De ha ilyen vagy, akkor nem mondok semmit, pedig elég fontos lenne számodra, "húgi" .
-Jól van na...csak nagyon feszült vagyok, bocsi! De miről lenne szó?
-Hát igen...vizsgák. De még mindig nem vagy valami kedves.
-Könyörgöm ne húzd az agyam! Mondd el, hogy mi van, aztán mehetsz!
-Tényleg nem megy kedvesebben?
-Henry!
-Jól van na! Ha nem, nem. Szóval arról lenne szó, hogy...-jajj ne...le vette a szemüvegét. Ebből jó nem sül ki!-Louis-t kiengedték! Nem találták fontosnak bent tartani. Azt mondták, hogy látszik rajta, hogy megbánta az egészet.
-Mi van?!
-Nem mondom el még egyszer, mert gonosz voltál velem!-azonnal fel kell hívnom Kentint.
/kicsöng* de nem veszi fel. Se a mobilt, se a vezetékest! Mit tegyek?! Az igazgató. Hát persze, ő tud segíteni!-bementem a suliba, hogy beszélhessek vele, amikor hirtelen sötét lett.
-Szia Molli! Régen találkoztunk!-egy ismerős hang csapta meg a fülemet.
-Ki...ki van ott?!-majd egy éles fájdalmat éreztem a fejeben és minden elsötétült.(még jobban :D )
