2014. december 21., vasárnap

Keresztapa?

 Végül Viktorral jól el szórakoztuk az időt. Elmentünk sok helyre, de a napok nagy részét vízben töltöttük. Nagyon jól érzetük magunkat, de sajnos egyszer minden jónak vége szakad. a Hét végén elindultunk haza.

-Viktor! Már egy fél órája a fürdőben vagy! Ennyit még egy lány sem szokott bent tölteni, le fogjuk késni a gépet! - bosszankodtam.
-Jól van, készen állok! Induljunk. - jött ki. - rossz előérzetem volt az úttal kapcsolatban, de reménykedtem, hogy minden rendben lesz. Sajnos a reménykedésem hiába való volt. Egy nagyon aranyos kinézetű nő szedte az útleveleket, de sorban állás közben akadt egy kis gond.

-Viktor! Elővennéd az útleveleket? - kérdeztem.
-Persze! Hol vannak? - keresgélt Viktor.
-A táskádban.
-Nálam nincs. Azt hittem te tetted el!
-Viktor ne szórakozz!
-Nem szórakozok, tényleg nincs nálam!
-Jó napot! Menetleveleket, útleveleket kérek! - jött oda a jegyszedő nő.
-Elnézést, de a szállásunkon hagytuk az iratainkat, de még ma haza kell jutnunk! - mondta Viktor.
-Sajnálom, de útlevél nélkül nem engedhetem át magukat!
-Én ezt értem, de most az egyszer elnézhetné!
-Nem! Szó sem lehet róla! Kérem álljanak ki a sorból!
-Rendben...

-Most mi lesz? - kérdeztem aggódva.
-Van egy ötletem. Csak szorosan maradj mögöttem és engedd el a kezem!
-Rendben!
-Na akkor most visszamegyünk ahhoz a nőhöz.

-Mit szeretnének? Meg van az útlevelük? - kérdezte a jegyszedő.
-Nem. Csak azt szeretném mondani, hogy... Valaki megpróbál átlógni! - kiáltott fel hirtelen.
-Micsoda?! Ki az?!
-Mi! - amíg a nő elgondolkozott, hogy most mi van, mi Viktorral simán átmentünk a kapun és felszálltunk a gépre, ami rögtön indult is.

*gépen*

-Te nem vagy normális! - nevettem.
-Tudom! Te mondtad, hogy még ma szeretnél otthon lenni. Nem tűnt még fel, hogy minden kívánságodat teljesítem? - kérdezte.
-Akkor teljesítenél még egyet?
-Persze! Mi lenne az?
-Megvernéd magad? Most nincs hozzá erőm...
-Hát... Nekem sincs erőm. Úgy érzem túlerővel állok szemben.
-Hát legyen. Most az egyszer megúsztad!
-Ohh... Köszönöm nagylelkűséged! - körülbelül az egész utat ilyen értelmesen beszélgettük végig. Amikor hazaértünk arra számítottunk, hogy Carl minden elpusztító örömmel fogad minket, de tévedtünk. Beléptünk és láttuk, hogy Oliver és James a konyhában veszekednek. 


*otthon*


-Fiúk! Ti meg mit kerestek itt? - kérdeztem boldogan.
-Carltól hallottuk, hogy terhes vagy és arra gondoltunk hogy...- mondta Oliver.
-Nem! - vágott közbe Viktor.
-De Viktor! Még végig se mondtuk! - mondta James.
-Tudom! De bármit is akartok, a válaszom nem!
-Viktor! Menj a helyedre! Majd én megbeszélem belük! - szóltam közbe.
-Túl engedékeny vagy! Fogadok, hogy a gyerekkel akarnak valamit!
-Így van! - mosolygott James.
-Na akkor essünk túl rajta! Mit akartok? - kérdezte Viktor.
-Oliver a baba keresztapja szeretne lenni! - jelentette ki James.

Családot alapítunk

-Na mit mondott az orvos? Baj van, ugye? - kérdeztem aggódva.
-Hát... Van egy jó, illetve egy rossz hírem. Melyikkel kezdjem? - kérdezte.
-Kezdjük a rosszal...
-Hát legyen. A baba veszélyben van...
-Milyen baba?!
-Ja igen... A jó hír...
-Mond el! Mond már!
-Jó-jó... Terhes vagy! - nem igazán tudtam, hogy most örüljek, vagy féljek e... Örülök, elvégre családot alapítunk és anya leszek. De félek, mert nembiztos, hogy felkészültem erre. Le kell ülnöm! Leültem a földre és Viktor mellém társult. Elmondtam neki, hogy nem biztos, hogy készen állok az anyaságra. Viktor egészen megnyugtatott.

-Nem hiszem, hanem tudom, hogy nagyszerű anyuka leszel! A gyerekek nagyon boldogok lesznek, hogy te vagy az anyukájuk! - suttogta Viktor.
-Gyerekek? Többesszámban? - kérdeztem.
-Persze! Nehogy azt hidd, hogy megelégszem egy gyerekkel. Természetesen őt is nagyon fogom szeretni, de szeretnék még legalább 4-5 gyereket.
-De telhetetlen valami... 2 gyerek!
-3?
-2!
-4?
-Inkább belemegyek a háromba, mielőtt tovább mész.
-Remek! 3 gyerek, abból 2 fiú.
-Hát ez sajnos nem te döntöd el...
-Há' ki más?!
-A sors édesem, a sors!
-Értem már...
-És most mi legyen?
-Mindenesetre felhívom apát, aztán elmegyünk orvoshoz, mivel azt mondta, hogy a baba veszélyben van.
-Rendben! Addig... Huhh...
-Mi van? Baj van?
-Nem semmi, csak rájöttem, hogy nem beszéltem Kentinnel legalább 1 hónapja...
-Értem. Hát arra nem most fog sor kerülni, hogy beszélsz vele.
-Miért? Ameddig beszélsz apukáddal, addig felhívhatnám.
-Azt mondtam, hogy most nem! Nem akarok veled már most veszekedni! Amint hazamentünk megkeresed, vagy megkeressük, vagy ahogy szeretnéd, de kérlek ezen a héten ne foglalkozz vele.
-Jó, legyen! Na menj hív Carlt, hogy mi a helyzet.
-Megyek is felhívom. Te addig pihenj le, utána megyünk az orvoshoz. - Viktor kiment, de még így is hallottam, hogy Carl mekkorát kiáltott, amikor megtudta, hogy unokája lesz.

- Na jó... Azt hiszem a fél fülemre megsüketültem... - jött be Viktor.- Akkor mehetünk?
-Persze! - a kórház elég közel volt a házunkhoz, ezért nem kellett sokat sétálnunk, ráadásként hamar be is hívtak minket. Szerencsére csak egy ultrahangot csináltak és vért vettek. Viktor végig mellettem állt, vagy ült és fogta a kezemet, mindent fülég érő mosollyal nézett és hallgatott végig. Nem sokkal később az orvos az eredményekkel a kezében jött ki az orvos.

-Nos? - kérdeztük.
-Nem találtam semmit okot az aggodalomra. A gyerekük egészségesen fejlődik, bár az átlagnál lassabb a szívverése, de ez sok esetben előfordul, mégis makk egészségesen születnek meg a gyerekek. - mondta nyugodtan az orvos.
-Köszönjük doktor. Azt esetleg már lehet tudni, hogy fiú e vagy lány? - kérdezte izgatottan Viktor.
-Úgy érzem az apuka szeretné, hogy kisfiú legyen. Ez esetben el kell rontanom a kedvét, ugyanis lány lesz.
-Éljen! - kiáltottam fel.
-Egyáltalán nem rontotta el a kedvem, sőt örülök, hogy az első gyermekem lány lesz. Nem ő lesz az egyetlen gyerek... -mentegetőzött Viktor.
-És a nevét lehet tudni, ha már ennyire várják? - érdeklődött az orvos.
-Perrie! - vágtuk rám Viktorral egyszerre.
-Ez tökéletes név egy kislánynak. Ne haragudjanak, de mennem kell, várnak a betegek! - köszönt el a doki.
-Köszönjük! Viszlát doktor úr! - köszöntünk.

Nászút

 Ma megyünk nászútra Viktorral. Viktornak el kellett intéznie a dolgokat Kim apjával, aki még mindig rajtunk tartja a szemét. Reggel indultunk Hawaiira.

-Kész vagy? - jött be reggel Viktor.
-Már 20 éve. - nevettem.
-Jajj de humoros itt valaki. Na menjünk, mert lekéssük a gépet!
-Rendben. - lassan elindultunk. Csak egy kicsin múlott, hogy lekéssük a gépet, ami amúgy naponta csaj egyszer megy oda.

*repülőn*

Jajj úgy elfáradtam. És a gyomrom is fáj. - mondtam.
-Más egyéb? Ettél ma már valamit? - kérdezte.
-Ettem-ettem, de semmi nem maradt meg bennem sokáig.
-Jobb lenne, ha mégsem mennénk el sehova. Mi van, ha beteg leszel? Akkor nem lesz olyan jó ez a kis kiruccanás.
-De drága vagy, hogy így aggódsz értem. De nyugi, nem lesz semmi baj. Már egy hete minden reggel így van.
-Persze, hogy aggódok, a feleségem vagy! Orvosnál voltár már? Ez nem túl biztató...
-Voltam, de azt mondta, hogy biztos utóhatása a sok idegességnek.
-Ez csak egy vélemény... Szeretném, ha jobban kivizsgáltatnád magad, nem akarom, hogy bajod essen!
-Jó-jó, persze. De felejtsük el a problémákat és élvezzük ezt az egy hetet ketten.
-Legyen ahogy akarod... - majd adott egy puszit a fejemre és leültünk. Végül egy 4-5 órás repülés után megérkeztünk.  Gyönyörű ez a hely. Olyan házba kerültünk, aminek a szobaablaka a tengerre néz. Viktor egy egész házat kibérelt. Gyorsan bementünk a házba, bedobtuk a cuccokat és lementünk a tengerpartra.

*hawaiin*

-Gyönyörű ez a hely! - csodálkoztam.
-Örülök, hogy tetszik. - mondta Viktor.
-De mond csak, Viktor... Miért nincs itt rajtunk kívül senki? Hisz annyi ember jött ide.
-Hát... Az úgy volt, hogy... Nem voltam teljesen őszinte...
-Mivel kapcsolatban?
-Én nem béreltem ezt a házat... Ez magán terület.
-Micsoda?! Akkor mi mit keresünk itt?! - pánikoltam. Viktor megfordult, leült a földre és elkezdett röhögni. - Most meg min nevetsz?! - felállt, felém fordult és megtörölte a szemét.
-A fejeden nevetek. Olyan vicces fejet vágsz!
-Mi olyan vicces rajta?! Inkább menjünk innen!
-A-aa! Azt mondtam, hogy ez magán terültet... De azt nem, hogy kié!
-Azt ne mond, hogy...!
-De igen! Sajnálom, nem hagyhattam ki. A fejedért megérte. Ez a mi családi birtokunk.
-Te nagyon mocsok vagy! Ugye tudod?
-Igen, tudom! És szeretek is az lenni!
-Fuss!
-Mi? Miért?
-Azt mondtam, fuss!
-Tényleg nem értem... Miért? - majd elkezdtem rohanni felé. Így rögtönk vette a dolgot és ő is elkezdett futni. Vagy 10 percen keresztül kergettem, amikor éles fájdalom hasított a hasamba, amitől mozdulni sem tudtam. Viktor először azt hitte színlelem, de amikor látta, hogy tényleg elég rosszul nézek ki felvett az ölébe, bevitt a házba és kihívta az orvost. 10 percen belül meg is érkezett. Alapos kivizsgálás után kiment Viktorhoz a nappaliba, hogy elmondja mit állapított meg. Miután végeztek Viktor bejött a szobába. Láttam a szemében, hogy valami nagyon nincs rendben...

Igen!

-Na mit válaszolsz? - kérdezte izgatottan.
-Nem is tudom, Viktor...
-Hé! Nem most kell igent mondani?! - kiabált be Jason.
-De! - kiabáltam vissza.
-Szóval? Akkor megkérdezem még egyszer... Hozzám jössz feleségül? - kérdezte újra Viktor.
-Igen! A válaszom igen!

-Köszönöm, Molli! - suttogta.
-Na és mikor lesz a lagzi? - kiabált be ismét Jason. - Ha már így mindenki összegyűlt... Enyhe célzás volt... Most!
-Most?! - kérdeztem.
-Én benne vagyok! Gyűrű van, étel van, emberek vannak, de ami a legfontosabb, menyasszony is van! - mondta Viktor.
-De drága Viktor... Ruhát honnan szerzel nekem? Ebben semmiképp nem házasodok!
-Apa majd hoz ruhát. Félre van téve egy esküvői ruha. - mondta.
-Hát Viktor te is kifogtad a legjobb nőt... - nevetett Jason. - Még el sem vetted, de már válogat... - megkaptam a ruhát, átöltöztem, kisminkeltek és megcsinálták a hajamat. Mikor visszamentem Viktor felkapott az ölébe.


 Végül mindenki jól érezte magát. A vendégek közül főleg Jason... Aztán végül megkaptam a gyűrűt, amit eredetileg Kim kapott volna. De most ez sem érdekelt. Viktor csak az enyém! 


 Az esküvő után még a szűkebb baráti kör együtt maradt és kint mászkáltunk éjszaka is. Amolyan After Party... Jól elvoltunk.  Végül egy csodás nap lett a mából.





Az esküvő 2/2

-Viktor! Legalább ne nehezítsd tovább! Így is rettentően fáj!
-Csak hogy tudd, én mindig téged foglak szeretni! - majd sarkon fordult és elsétált. Legközelebb csak az esküvőn láthatom, tehát muszáj elmennem. De késésben vagyok és nincs időm átöltözni. Tehát mehetek farmerban egy esküvőre... Gyorsan futottam. Körbejártam majdnem az egész várost, mire rájöttem, hogy csak a park másik felébe kéne mennem. Visszafordultam és pont nem késtem el. Viktor már elöl állt, de amikor észrevett rögtön odajött hozzám. 

*templomban*

-Viktor! Nem akarom, hogy összeházasodj Kimberlyvel! Én... én... Még nem mertem elmondani neked, de én... - vettem egy mély levegőt és kimondtam. - Szeretlek!
-Mi?! - kérdezte meglepetten. Közelebb léptem hozzá. Megfogtam a nyakkendőjét.

 Viktor letörölte a könnyeimet és elengedtem a nyakkendőjét. Nem bírtam tovább. Felhúztam magam a nyakába és...


-Molli! - szólt rám. - Sajnálom, de nekem ez kötelesség!
-Mi? - kérdeztem. Mi történt? Miért ilyen? Megkérdezem Carlt.

-Carl! Hol vagy? Carl!
-Itt vagyok. Mit szeretnél? - kérdezte.
-Mi történt Viktorral, hogy így beletörődött?
-Kim apja megfenyegette, hogy ha nem mond igen, annak te iszod meg a levét...
-Ez aljasság! Már kezdődik...! - nem mondhat igen csak azért, hogy engem védjen.
-Üljünk le!
-Rendben...

-Kedves egybegyűltek! Azért vagyunk ma itt, hogy ezt a szép párt egybeadjuk! - a pap csak mondta a szövegét. ami senkit nem érdekel... - Kimberly! Fogadod, hogy felesége leszel Viktornak egészségben, betegségben, boldogságban?
-Igen! - mondta Kim boldogan.
-Viktor, fogadod, hogy Kim...-
-Nem! Nem fogadok semmit! - szakította félbe a beszédet.
-De Viktor! - nézett rá Kim. - Miért nem?
-Mert én Mollit szeretem! És nem érdekel, hogy apád megfenyegetett, hogy őt fogja bántani! Majd én megvédem! És téged akkor sem veszlek el! - majd odasétált hozzám és rám mosolygott. 


-Jól hallottad Molli! Én téged szeretlek és amúgy is megfogadtam, hogy örökre veled leszek! Így hát... Hozzám jönnél feleségül? - kérdezte.

Az esküvő 1/2

Amikor felkeltem reggel Viktor már sehol sem volt. Először gondolkodtam, hogy hol lehet, de aztán eszembe jutott. Ma van az esküvő... Lementem a konyhába, ahol a hűtőre egy cetli volt ragasztva, amin ez állt:

   " Molli, ne ijedj meg! Egy fél órán belül itthon leszek, csak el kellett mennem Viktoréknak segíteni. Utána elmegyünk venni valami alkalmibb ruhát, mert az teljesen kiment a fejemből. Puszi: Carl!" 

 Most éreztem életemben először azt, hogy nem akarok ruhát vásárolni. Remélem gyorsan túl leszünk ezen a napon. Közben megérkezett Carl.

-Hát te még nem öltöztél át? - kérdezte. - Na menj gyorsan és indulunk. Sok elintéznivalónk van még.
-Rendben! - 5 perc múlva. - Kész vagyok!
-Na de feketében?
-Most ehhez van hangulatom...
-Akkor menjünk. - a plázában csak kullogtam lehajtott fejjel Carl mögött. Ő jobban érezte magát, pedig csak ruhát vásároltunk...

*plázában*


-Na mihez lenne kedved? Hova menjünk? - kérdezte kedvesen Carl.
-Leginkább haza menni... - válaszoltam egyhangúan.
-Amint meglesz a ruhád haza megyünk! - bementünk az egyik üzletbe. Carl rengeteg ruhát nyomott a kezembe. Máskor nagyon élvezném ezt a dolgot, de most nagyon nem... Mindenesetre felpróbálom őket. Végül egyiket sem vettük meg, mert nem tetszettek. 

-Nem értelek... Egyik ruha szebb volt, mint a másik. - bosszankodott Carl.
- De nem akarok kiöltözni, egy ilyen esküvőre az én ruháim is megfelelnek. - válaszoltam.
-Na mindegy. Elszaladt az idő. Hazamegyünk, átöltözöl és megyünk is. Nem szeretném lekésni a fiam esküvőjét!
-Akkor menj egyedül, én kihagyom. Inkább otthon maradok és filmet nézek.
-Kérlek ne legyél ilyen. Viktornak kell a támogatás. Sőt most nagyon is szüksége van rá.
-Nem hiszem, hogy Viktornak pont az én támogatásomra lenne szüksége... - majd kisétáltam a plázából. Én nem tudom végignézni, hogy Viktor összeházasodik. Útközben össze is futottam vele.

-Molli! Mi a baj? Miért sírsz? - kérdezte.
-Viktor! Nagy baj lenne, ha nem mennék el az esküvőre?
-Hát igen... Eléggé...!
-Most tényleg nézzem végig, ahogy... - nem tudtam végig mondani. Elcsuklott a hangom.
-Kérlek ne sírj! Nekem is nehéz, hidd el!
-Tudom! De a tegnap este után nem tudom végignézni! Haza megyek, sajnálom! - majd hazasiettem. Volna, ha Viktor nem kapja el a karomat. Vissza húzott.

-Nem mész te sehova! - mondta.

Bájos éjszaka

-Nem akarom már haza menni? - kérdeztem.
-Miért, mennyi az idő? - érdeklődött Viktor.
-Fél egy!
-Korai... Túl korai!
-Ez most komoly?! 8 óra óta kint vagyunk!
-Egy feltétellel haza mehetünk...
-Tudom, hogy megfogom bánni, de... Mi az az egy feltétel?
-Hogy ma éjszaka velem alszol.
-De Viktor...
-Mondtam, hogy ez az utolsó szabadnapom, sőt inkább tegnap volt az utolsó napom, mert ma lesz az esküvő.
-Hát jó, legyen ahogy szeretnéd. De akkor mehetnénk is, mert eléggé hideg van kint...
-Rendben! - Viktor átkarolta derekamat, hogy ne fázzak annyira. Jól esett a közelsége. Amikor hazaértünk óvatosan megcéloztuk a szobát és besurrantunk. Tudtuk, ha Carl megtudja,  hogy ilyen sokáig kint voltunk, leszedi a fejünket.

-Sikerült! Bent vagyunk! - örült Viktor.
-Igen, már csak egy bökkenő van... - mondtam.
-Mi lenne az?
-A pizsamám a szobámban van...
-Akkor kénytelen leszel ebben aludni... - elővett egy dobozt,a miben a régi ruháim voltak. - Öltözz át, én addig kimegyek. 
-Köszönöm. - gyorsan kiválasztottam egy ruhát. - Bejöhetsz, Viktor! Le kéne feküdni aludni. Reggel nem fog tudni felkelni...
-Igen, tudom.
-Akkor alszunk? Viktor, alszunk? - teljesen elfehéredett. Közelebb léptem, hozzá, hogy megnézem mi baja van, mert lehajtotta a fejét. Aztán történt valami, amire nem számítottam. De az a gond, hogy nem bántam. Mégis sírtam. Valószínűleg azért, mert tudtam, hogy ma összeházasodik egy másik nővel és szinte biztos, hogy nem marad mellettem.

 Viktor ledöntött az ágyra és nem álltam ellent neki. Engedtem.



2014. december 14., vasárnap

Esküvő lefújva. Vagy mégsem?

 Amint megkaptam a papírt, hogy haza mehetek, Viktor megfogta a kezemet és elindultunk. De nem szépen lassan, elrángatott Carlhoz, hogy elmondja neki, nem szereti Kimet és nem akarja elvenni.

-Viktor várj egy kicsit! Nem bírom tovább! - lihegtem.
-Sajnálom, de minél hamarabb szeretném közölni apával, hogy nem veszem el Kimberlyt, nehogy csináljon valamit, amit nem lehet vissza vonni.
-Tudom Viktor, de ha kinyírsz, ugyan ott maradsz, ahol eddig.
-Jó-jó, bocsi. Akkor lassabban megyünk!
-Köszönöm!
-Akkor menjünk. - aztán végül lassan mentünk hazáig. Amikor már lehetett látni a házat, megint belehúzott és úgy nyitott be a házba, hogy azt hittem az ajtó kiesik a helyéről.

-Viktor! édes fiam! Normális vagy? Ki nem tépd az ajtót a helyéről-szörnyülködött Carl.
-Sajnálom apa, de fontos mondanivalóm van!
-Várj! Állj! Stop! Molli mit keres itt?!
-Azt most hosszú történet! Szóval arról lenne szó, hogy...-
-Előbb elmondod miért van itt és utána folytatod!
-Röviden és tömören azért van itt, mert emlékszik!
-Hát ez tényleg nagyon hosszú történet lehetett...
-Jó tökmindegy! Most már tényleg elmondom...- csörög a telefon.
-Sajnálom Viktor! Két percet még kibírsz! Ezt muszáj felvennem!
-Ezt nem hiszem el...!
-Na... Kimberly édesapja volt. Holnap lesz az esküvő. Mit is akartál mondani?
-Mitől változott ilyen sokat az esküvő időpontja? - szóltam bele én is.
-Kim azt mondta az apjának, hogy látott titeket kézen fogva kijönni a kórházból. ezért szólt, hogy hozza előrébb az esküvőt, nehogy valami gond legyen belőle. - válaszolt Carl.
-Én bemegyek a szobámba... - suttogtam és bementem.
-Le kell ülnöm! - szólt közbe Viktor.
-De nem is értem mikor lett ekkora gond. Tudom, hogy te nem akartál összeházasodni vele, de tagnap azt mondtad, hogy belemész és nem fogsz többet emiatt panaszkodni. - mondta Carl.
-Tudom, de...!
-Mi de?! Nem tudlak megérteni, Viktor! Kim nagyon aranyos és kedves lány! Kiskorotok óta ismeritek egymást és akkor is nagyon szerettétek egymást. Már akkor megígérted, hogy ha felnősz elveszed. Tudom, hogy csak játékból mondtam, meg kicsik voltatok, meg minden, de Kim komolyan vette! Ezért az apjával megbeszéltük, hogy ha felnőtök összeadunk titeket!
-Emlékszem, apa, de az akkor volt! Most meg most van!
-Való igaz. De törődj bele! Holnap esküvő!
-De apa!
-Mond mit akarsz még ezek után?!
-Nem fogok összeházasodni Kimberlyvel!
-Hogy mondtad?!
-Mondom nem fogok összeházasodni Kimberlyvel! Süket vagy?!
-Hogy beszélsz te velem?! Erre tanítottalak?!
-Sajnálom apa, de én Mollit szeretem! És így nem tudok összeházasodni más nővel! Akkor sem tudnék összeházasodni vele, ha nem szeretném Molli, mert utálom Kimet!
-Sajnálom Viktor! Tényleg nagyon sajnálom. És is jobban örülnék, ha nem kéne vele együtt lenned, de ez a kötelesség!
-Rendben! De előre szólok, hogy ennek nem lesz jó vége! Csak, hogy tudd, egy életre tönkre tettél!
-Mit tettem? - Viktor bejött hozzám a szobába.

-Van kedved sétálni? - kérdezte.
-De hát már sötét van... - ellenkeztem.
-Úgy az igazi.
-Hát jó, legyen. De előbb át öltözöm, kint várj meg.

*5 perccel később*

-Mehetünk! - mondtam.
-Rendben! - válaszolt Viktor. A park melletti erdőbe mentünk.

-Igazából utálom a sötétet...! - panaszkodtam.
-Nem kell félned! Itt vagyok melletted! - mondta Viktor és megfogta a kezem.
-Nem félek, csak nem szeretem a sötétet!
-Ó, tényleg? Hm... Mi van ott?!
-Hol?!
-Hahaha! Nem félsz, mi?
-Jajj, milyen vagy! - éjfél körül még mindig kint voltunk, nagyon jól elvoltunk bár én kicsit álmos voltam. Mivel Viktor azt mondta, hogy valószínű ez az utolsó szabadnapja, annyi időt együtt töltöttünk, amennyit csak tudtunk. Találtunk egy helyet, ahol kényelmesen elhelyezkedtünk. Viktor mindent elmondott nekem ami a lelkét nyomja. Lehet, hogy kicsit túlságosan vigasztalni próbáltam, persze nem biztos, hogy én tehetek róla, de ez történt...


Hol rontom el mindig?

 Eltelt egy hét és azt mondta az orvos, hogy ma elhagyhatom a kórházat. Már csak az a kérdés, hogy hova menjek "haza", mert Louishoz nem megyek, de most már Viktorhoz sem tudok... Ez érdekes lesz. Miközben elmerültem a gondolataimban Jason termett előttem.

-Szia Jason! - köszöntem.
-Na mi van? Akkora nyomot hagytam a lelkedbe, hogy engem megtisztelsz azzal, hogy emlékszel rám? - mosolygott.
-Honnan tudod, hogy "nem emlékszem?
-Elég gyorsan terjednek a hírek ebben a kis városban. De tulajdonképpen miért is tetted?
-Tényleg nem emlékszem, csak pár emberre...
-Persze. Jó vicc. Majd pont arra a két személyre nem emlékszel, akit a világon mindennél jobban szeretsz. Na ne etess!
-Akik Louis és Kentin. Emlékszem rájuk.
-Régen lehet, hogy őket szeretted a legjobban. De én jelen pillanatban a tanárbára és az apjára gondoltam.
-De... Ne, tudom miről beszélsz!
-Ha velem szórakozol próbálj meg úgy hazudni, hogy el is higgyem! Mert ez így nem vicces! Na ki vele! Miért csinálod?
-Ilyenkor úgy utállak!
-Köszönöm szépen...!
-Szóval arról lenne szó, hogy Viktor túlságosan szeret engem, viszont kötelessége összeházasodni Kimberlyvel. De ameddig engem szeret, ezt nem tudja megvalósítani. Szóval el kell érnem nála, hogy elfelejtsen. Ez a nem emlékszem dolog akkor jutott eszembe, amikor Kimmel beszéltem a folyosón. Azért is húztam fel, hogy megüssön, mert ugye "amnézia" nem jön csak úgy magától. Ezért szimulálnom kellett, hogy annyira beütöttem a fejem, hogy nem emlékszem semmire és senkire, csak pár emberre. Gondoltam így könnyebben elfelejt ő is és könnyebben teljesíti a kötelességét. Dióhéjban ennyi.
-Te nem vagy normális! De amúgy ügyes! Csak hitelesebben kéne eljátszanod. De tényleg ügyes. Taníts mester!
-Köszi a tanácsot!
-Na! Nem szívesen hagylak magadra, hiszen biztos unatkoznál szerény személyem nélkül, de találkozóm van Bellával.
-Bellával? Azt hittem azt se tudod ki ő...
-Hát eddig nem is, de közölték velem, hogy kötelességem összeházasodni vele. Viszont dupla esküvő nem lesz. Erről azért sikerült lebeszélnem az embereket, ha az esküvőről nem is. Elvégre nem házasodhatok a jövőhéten egy olyan lánnyal, akit csak most ismertem meg.
-Jövőhéten?!
-Ja tényleg! Erről te még nem is tudsz. Kimék jövőhéten házasodnak össze. De most már tényleg mennem kell! - amikor Jason elment, észre vettem, hogy Viktor és Kim a folyosón sétáltak. Amikor Viktor észre vett Kimet elküldte valahova és odajött hozzám.

-Szia Molli! - köszönt.
-Jó napot! - köszöntem.
-Nem jó napot! Szia!
-S... Sajnálom, de mennem kell...!
-Hát jó... Szia Molli!
-Szia Viktor!
-Elnézést, de... Hogy mondtad? - ezt nem hiszem el! Most komolyan kimondtam a nevét?! Ezt jól elrontottam. - Molli! Emlékszel rám?
-Nem, nem emlékszem rád! Sajnálom Viktor! - hogy lehetek ilyen szerencsétlen?!
-De... Te emlékszel rám! - elmosolyodott, majd közelebb lépett.



 -Úgy örülök, hogy nem felejtettél el! Vagy ha el is felejtettél, most már emlékszel rám! Szeretlek, Molli! Nem fogom elvenni Kimet! Veled maradok! Örökre!

Amnéziás...?

 Amikor felébredtem egy kórteremben találtam magam. Egy aggódó idős férfi állt az ágy szélénél. Nem láttam tisztán ki az. Carl volt az.

-Molli! Végre felébredtél. Nagyon aggódtunk érted! Miért nézel rám ilyen kétségbeesetten?
-Elnézést... De ki maga? És holnap Lou?
-Ugye ez most nem komoly?! Mondd, hogy nem! És mit akarsz Louistól?!
-Mi nem komoly? Ezt nem értem! De most tényleg, ki maga?
-Carl vagyok, Viktor édesapja! Viktorra sem emlékszel?
-Ne haragudjon, de nekem semmilyen Carl, vagy Viktor nem rémlik.
-Emlékezned kell! - közben egyre közelebb jött. Nagyon megijedtem, ezért hátrálni kezdtem.
-Ne jöjjön közelebb! Lou segíts! - ordítottam úgy, hogy az egész kórház belezengett.
-Jó-jó! Ne sírj, nem megyek oda!
-Menjen ki!
-Jó-jó, megyek! De ne kiabálj, a végén még azt hiszik, hogy gyilkolok! - közben Viktor idegesen járkált a folyosón, mert annyit hisztizett, hogy Carl megtiltotta neki, hogy bejöjjön hozzám.

-Na mi van?! mond már! - idegeskedett Viktor.
-Semmi jó... - válaszolt Carl.
-De miért?! Mi van vele?!
-Hogy mondjam úgy, hogy ne akadj ki...?
-Csak mond már!
-Jól van, csak ne kiabálj! Nem emlékszik!
-Mi... Mire nem emlékszik?!
-Semmire. Se rád, se rám. Semmire. Vagy is de... Louisra. - Viktor ledöbbenten állt és csak nézett maga elé perceken keresztül. - Viktor! Hallasz?! Viktor!
-Jaj, igen! Ne haragudj, csak elgondolkoztam.
-Képzelem. Milyen gondolataid születtek most Mollival kapcsolatban így, hogy nem emlékszik? Be tudnál nála vágódni, mi?
-Mi... Mi... Mi? Nem! Mikre gondolsz már megint?!
-Akkor miért vörösödik megint a fejed?
-Nem is vörösödik! Ne szekálj!
-Hát jó... De ne tagadd, hogy megfordult a fejedben eme gondolat.
-De ez nem igaz!
-Na menjünk haza, későre jár!
-Apa... Dél van!
-Az pont elég késő! Tudod mivel Kim előbbre tette az esküvőt rengeteg dolgunk van.
-Igazad van, menjünk! - elmentek. Viktornak és nekem is jobb lesz, ha "nem emlékszem rájuk". Így ő is könnyebben végig csinálja a dolgait. Elvégre szép pár lesznek Kimmel... Örülök, hogy ismerhettem őket.


Kimberly valódi "én-je"

 Megbeszéltük Viktorral, hogy suli után elmegyünk Kim apjához és beszélek vele. Elkezdődött a második óra.

-Jó napot gyerekek!
-Viktor? Te meg mit keresel itt? -kérdeztem.
-Osztály, ma kaptok egy új osztálytársat. - mondta.
-Új diák? Ki lehet az?
-Fogadjátok szeretettel Kimberlyt! - mondta ezt olyan "beleéléssel" a hangjában, hogy azt hittük, megfulladunk. - Kim, ő itt az osztály, osztály ő itt Kim. - Kim? Miért is nem lepődök meg azon, hogy pont most jön át ebbe az iskolába...?
-Sziasztok! Mit hallottátok a nevem Kimberly és rettentően boldog vagyok, hogy abba az osztályba járhatok, ahol a vőlegényem az osztályfőnök! - persze még hangoztasd is, had legyen mindenki féltékeny. Ne is foglalkozz vele. Nem lényeg.
-Kim, megkértelek, hogy ezt ne csináld! - szólt rá Viktor.
-De mit ne csináljak, drágám? - kérdezte értetlenkedve.
-Kim! Ha nem hagyod abba úgy tűnik, hogy az első napodon az igazgatóiban fogod végezni! - mondta Viktor.
-De Viktor! Miért vagy ilyen?- kérdezett megint Kim.
-Azért, mert ez egy főiskola, nem óvoda! Szóval ülj le most már és kezdjük el végre az órát!
-Rendben tanár úr! Mindjárt leülök, de még lenne egy kis elintéznivalóm.
-És mi lenne az? - majd Viktor mellé lépett.


 Nem csak én és az egész osztály döbbent le rajta, de látszott Viktoron, hogy megrémült, mit fogunk hozzá szólni.

-Kim! Most lett elegem! Most szépen elsétálunk az igazgatóhoz! - morgott Viktor.
-Hát legyen. - válaszolt szerényen Kim. Amikor az ajtóban álltak Kim visszafordul és gúnyosan rám mosolygott, miközben azt suttogtam, hogy : " Viktor akkor is az enyém! ". Nem sokkal később visszajött Viktor és mindenki leült a helyére. Ahogy bejött láttam magam előtt, hogy Kim megcsókolja. Majdnem elkezdtem sírni.

-Sajnálom gyerekek! Ezt nem így terveztem! - mentegetőzött.
-Elnézést! Kimehetek? Nem érzem jól magam! - szóltam.
-P... Persze! Menj csak! - mondta. Ahogy a folyosón járkáltam Kimbe botlottam.

-Hát te? Nem órán kellene lenned? - kérdezte.
-Rosszul lettem attól amit a teremben produkáltál. - válaszoltam.
-Óó... Csak nem a csókra gondolsz?
-De igen. Arra gondolok.
-Remélem ebből megértetted, hogy Viktor az enyém és nem lesz a tiéd soha!
-Tudod nem is izgat, mert ő csak egy barát, haver és amúgy is van barátom! Úgyhogy békén lehet hagyni Viktorral!
-Akkor bizonyára az sem zavar, ha közös gyerekeink lesznek és egy család leszünk. De te akkor már nem tehetsz semmit, ugyanis nem fogom engedni, hogy találkozz Viktorral!
-Micsoda?
-Tudtam, hogy nem vagy közömbös iránta.
-Nem tilthatod meg, hogy ne találkozzak vele! ő a legjobb barátom!
-De tudod... Te hiába szereted őt, ő engem szeret, nem téged! - azt hiszem kicsit eltévesztetted a házszámot, hogy engem nem szeret. Na mindegy... - Örülnék, ha nem úgy néznél rám, mintegy gyilkos és mondanál is valamit... - már csak azért sem szólalok meg. - Hát te akartad! - majd úgy szembe ütött, hogy elestem és beütöttem a fejemet a szekrénysorba. - Hoppá....! - nevetett gúnyosan.

Ki vagy te?

-Viktor! Azt hittem ezt megbeszéltük!- mondtam.
-Nem beszéltünk meg semmit, mert a múltkori esetnél csak úgy faképnél hagytál!- válaszolt.
-Jó! Akkor most elmondom!  Nekem kapcsolatom van Kentinnel és szeretem őt... Szeretem? Igen, szeretem! De ha nem lennék vele, akkor sem lennék veled, mert nem szeretlek!
-Hát legyen ahogy akarod! De tőlem ne várj több segítséget!
-Még ezek után is neked áll feljebb?!
-Mi az hogy nekem áll feljebb, amikor most te hisztizel?!
-Nem hisztizek, csak mérges vagyok!
-Akkor sem áll jogodban velem kiabálni!
-És mégis miért "pont veled" ne?!
-Ki volt az, aki az utóbbi pár hónapban bármit megtett, hogy boldogan élj?! Ki volt az, aki már számtalanszor megmentett Louistól?! Ki az, aki elszállásol, bármit megvesz amit kérsz és minden egyes bajodra ugrik?! Szerinted ki az?!
-Te!
-Na látod! Akkor nem járna ki nekem egy kis tisztelet?! Nem várok el olyan dolgokat senkitől! Csak, hogy egy kicsit tiszteljenek azért, amit teszek!- amíg Viktor kibeszélte magát, észrevettem, hogy egy lány áll az egyik fa mögött és minket néz. Ki lehet az?- Figyelsz te rám?!
-Viktor, ismered azt a lányt?- mutattam a fa felé.
-Kit? Ja hogy ott!- Viktor sokáig nézte a lányt, ezért elindult felénk.
-Viktorom, ki ez a lány, hogy így kiabálsz vele?- kérdezte az ismeretlen.
-Molli, ő itt Kimbery, Kimberly ő itt Molli. - mutatott be egymásnak minket Viktor.
-Örvendek a találkozásnak, Molli.- mondta kedvesen Kimberly.
-Én is örvendek, Kimberly. De Viktor... Ki ő neked?- kérdeztem.
-Ő? Hát ő... Hogy is mondjam...?
-A menyasszonya vagyok! Ismered Bellát? Ő Viktor egyik bejárónője. Szóval Bella és Jason, valamint Viktor és én egy napon 
fogunk összeházasodni. Csak mivel Bella még kiskorú, várnunk kell egy évet. Igaz, Viktor?- kérdezte Kimberly.
-Igen. Lényegében ennyi.- válaszolta.
-És Molli ki neked, ha már itt tartunk? - kérdezte Kim.
-Ő?- kérdezte Viktor. - Ő a szer...-
-A védence vagyok. - vágtam közbe.
-Úgy is mondhatjuk.- mondta Viktor.
-Akkor szerintem én most megyek... - mondtam. Amúgy sem biztos, hogy sokáig kibírom sírás nélkül.
-Rendben. Szia! - vágta rá Kim.
-Molli, várj!- szólt utánam Viktor. - Ne haragudj, Kimberly, de utána kell mennem!
-Rendben, semmi baj. Majd megkereslek. - válaszolt. A suliba érve teljesen kifulladtam. Alig kaptam levegőt, de amikor megláttam, hogy Viktor a közelemben van, rá vettem magam és tovább futottam. Elbújtam az öltözőben. Nem sokkal később betoppant Viktor, teljesen kifáradva. Nem tudtam merre menni, mert elállta az ajtót, nem akartam ránézni, ezért befordultam a fal felé, hogy ne lássa, hogy sírok. Éreztem, hogy felettem áll. 



Folyamatosan azt suttogta a fülembe, hogy sajnálja. Nem értettem, hogy mit sajnál, elvégre megmondtam neki, hogy én nem szeretem.


-Viktor! Engem egyáltalán nem érdekel, hogy kivel éled meg a szerelmi életedet. Csak engem ne keverj bele. Kérlek! - szipogtam.
-De én nem szeretem őt, Molli!- válaszolt.
-Micsoda?
-Kimberly nagyon aranyos lány. És lehet, hogy szeretném is, de kényszerházasságba nem megyek bele. Azaz nem mennék bele.
-De ha nem akarod, miért nem állsz végre a sarkadra és mondod meg apádnak, hogy nem akarod?
-Nem lehet. Ezt nem apa akarja, hanem Kimberly apja. Sokszor próbáltuk már lebeszélni róla, de nem lehet.
-Akkor majd én beszélek vele! Nehogy már úgy éld le az életed, hogy nem is élvezed.
-Nem hiszem, hogy sikerülni fog. De egy próbát megér. Köszönöm, hogy vagy nekem! - mondta, majd szorosan megölelt.





 Kimberly: