Miért ilyen vörös?

   Eltelt egy nap. A tegnap történtek után, ma nagyon nem akartam iskolába menni. Főleg, hogy Viktor nem akart elkísérni. Hiába mondtam azt, hogy ő az osztályfőnök és bent kell lennie, de nem hatott rá. De Carlnak sikerült rávennie, hogy továbbra is vállalja a védelmemet. Ami elég viccesen zajlott le.

*10 perccel ezelőtt*

-Akkor vállalod, hogy megvédesz?- kérdeztem.
-Nem!- válaszolt Viktor.
-De... Viktor!
-Nincs semmi de! Megmondtam, hogy nem vállalom tovább a felelősséget!
-Jól van! Te akartad!
-Mire készülsz?!
-Óóó Caarl!- kiabáltam.
Ne! Bármit, csak őt ne!- mivel Viktor fél Carlnak nemet mondani, bármikor megszívathatom vele.
-Miben segíthetek?- jött oda Carl.
-Viktor azt mondta, hogy nem vállalja tovább rám a felelősséget. Rá tudnád venni?
-Persze!- odafordult Viktorhoz.- Rá vagy véve!
-De apa!
-Viktor!
-Nem mondtam semmit!
-Köszönöm Carl!-mondtam.- még mindig alig tudok megszólalni a nevetéstől.-Hogy lehet, hogy valaki ennyire fél az apjától?
-Nekem legalább van apám!- vágott közbe Viktor.
-Viktor!- szólt rá Carl.
-Meggondoltam magam... Mégis egyedül megyek. mondtam és elmentem onnan.
Hát ezt nagyon szépen elintézted fiam!- veregette meg Viktor vállát Carl.
-De hát ő kezdte!
-Viktorkám... Hány éves is vagy?
-25...
-Molli 19. Akkor kinek kéne, hogy több esze legyen?
-Nekem...
-Akkor eredj utána gyorsan és kérj bocsánatot!
-Megyek már!- már a parkban jártam és gondolkoztam. Tudom, hogy nem volt szép, hogy kinevettem, de akkor sem kellett volna ilyet mondania.

-Szia, Molli! Rég beszéltünk!
-Ke... Ke... Ke... Ke... Ke...Ke... Kentin?!
-Most miért vágsz ilyen ijedt fejet? Azt hittem örülni fogsz nekem!
-A tegnapi után még megkérdezed?!
-Milyen tegnapi után?! Én ma látlak először.
-Semmi. Nem lényeges.- nem akarom, hogy felizgassa magát, ha tényleg nem emlékszik, akkor lehet, hogy valami vaja van...
-Hát jó... Te tudod. Mindenesetre nagyon örülök, hogy újra láthatlak!
-Én is Kentin, nagyon!- legalábbis remélem, hogy örülhetek.Megfogta a derekamat és magához húzott. Majdnem megcsókolt, amikor megjelent Viktor és a földre terítette.- Viktor mit művelsz?! Elég legyen!- kiabáltam.
-Mi bajod van ember?!-  lepődött meg Kentin.
-Tán valami problémád van?!- kérdezte Viktor.
-Igen van! Mégis miért estél nekem?! Tán elfelejtetted, hogy ő a barátnőm?!
-Hát a tegnapi után kételkedés merült fel bennem!
-Mindketten a tegnapi nappal jöttök! Mi történt tegnap?!
-Hát tudod...- rám nézett és a tekintetemből ítélve, rájött, hogy nem kéne elmondani.- Semmi! Mindegy!
-Akkor talán békén is hagyhatnál minket!
-Hm... Lehet, de nem akarom!
-Ki vagy te, hogy így beszélsz?! Te csak egy testőr vagy, semmi több!
-Jah... Így már értem. Te nem tudsz róla, mert nem jutott el hozzád az infó!
-Mégis miről beszélsz?!
-Én az osztályfőnököd vagyok! Tehát ha megkérhetlek ne beszélj így velem, még sulin kívül se!
-Nagyszerű! Akkor induljunk is a suliba, nem?
-Hát igen jó lenne, ha nem késnétek el, ugyanis az első órátok velem lesz.- Kentin el is ment.

-De mocsok vagy! Ma nincs is veled óránk!- nevettem.
-Ó tényleg... Na most már mindegy!- végignéztem Viktoron és megláttam, hogy vérzik a keze.
-Vi... Viktor! Vérzik a kezed!
-Tényleg! Az a kölyök megharapott!
-Had kötözzem be!
-Ne... Nem lényeges! Hagyd csak! És különben is... Mivel kötöznéd be?
-Egy szalaggal kötöttem össze a hajamat. Na mutasd csak!
-Ne... Nem kell! Hagyd... Nem is fáj... Annyira... Tényleg!- közelebb mentem hozzá, hogy be tudjam kötni a kezét. De nagyon hátrált és egyre vörösebb lett. Miért? A választ sajnos túl hamar tudtam meg.

Megúsztam?

   Hallottam, hogy valaki csenget és miután meghallottam, hogy belépett az előtérbe, meghallottam azt az édesen csengő hangját, amit úgy szerettem benne mindig is.

-Kentin! Mit keresel itt?- kérdezte Louis.
-Hallottam, hogy nálad van Molli. Hol van?- kérdezte Kentin.
-A szobájában.
-Na az most pont kapóra jön. Úgyis beszélnem kell veled. Nem sikerült elintéznem a dolgot.
-Megmondta, hogy amíg nem intézed el, látni sem akarlak!
-Tudom, de olyan nehéz!
-Így is a nagyját Molli végezte el. Pedig nem is tud róla!
-Mit intézett el?
-Kiiktatta Viktort!
-Megölte?!
-Igen, Kentin! Nagyon valószínű, hogy egy 19 éves lány megöl egyedül egy felnőtt férfit... Gondolkodj már egy kicsit!
-Jól van na! Tehát mi a dolgom?
-Egyenlőre várunk! Ez a vihar előtti csend... Annyi lenne, hogy vidd el, mintha "megszöktetnéd" tőlem.
-Értem. Viszem is!

-Most akkor mi van?! Kentin Louisnak dolgozik?! Viktor kérlek segíts!- nyöszörögtem halkan. Közben Kentin elkezdett dörömbölni az ajtón, hogy engedjem be. Nem merem. Fel kell hívnom Viktort. *kicsöng*

-Mit szeretnél már megi...-
-Viktor! Viktor! Viktor! Kentin neki dolgozik! Engem akarnak! És beszéltek rólad is! Hogy én kiiktattalak! És... És... És...
-Ácsi! Nyugodj meg és kezd lassan előröl!
-Akkor segítesz?!
-Nincs más választásom... Addig úgy sem hagysz békén...
-Ez igaz...
-Szóval miről is van szó?
-Most jött Kb. öt perce Kentin és arról beszéltek, hogy Kentin nem tudja elvégezni a munkáját. Louis azt mondta, hogy én már elvégeztem, mert kiiktattalak téged. És most Kentinnel kéne mennem. De félek kimenni!
-Hm... Ne is menj ki!
-Most tényleg ennyi a hozzáfűznivalód?!
-Neeem! Gondolkodom!
-Kentin be fog jönni! *bííííííp* Viktor! Itt vagy?! Viktor!- bejött Kentin.

-Molli, drágám. Miért nem engedtél be?
-Hagyj békén Kentin!
-Sajnos nem lehet... Most velem kell jönnöd!- odalépett mellém, megszorította a karomat és az ajtó felé lökött. Mi lett az én Kentinemmel?!
-Viktor!- szóltam.
-Én úgy hallottam, hogy Molli nem akar veled menni!- mondta Viktor. Egymásnak estek, amiből Viktor került ki győztesen. Kentin kiment, Viktor elém állt.
-Viktor!
-Most már nem kell sírnod! Minden rendben!- miközben hozzám beszélt egyszer sem nézett rám. Muszáj volt gyorsan cselekednem.

   Láttam rajta, hogy nagyon meglepődött, de tudtam, hogy nem bánja a dolgot. Éreztem, hogy a szívverése egyre gyorsabb és gyorsabb. Ebből éreztem, hogy ő tényleg  igazán szeret.

Hogy mik ki nem derülnek...

   Még be se léptünk a lakásba, de már rossz előérzetem volt. Nem elég, hogy Louis mancsai közé kerültem megint, de még Viktort is elveszítettem.

-Na mihez lenne kedved?- kérdezte Louis.

-Hazamenni!- vágtam rá gyorsan.

-De hisz  itthon vagy, te kis buta. Mostantól megint ez az otthonod. Megmondtam, hogy szorulsz többet Viktor segítségére. Már nem tehet érted semmit. Hisz te magad mutattad meg neki, hogy nem bánod, ha velem vagy.

-De én nem akartam semmi ilyesmit csinálni! Fogalmam sincs, hogy miért csináltam!

-Én tudom! Azért, mert bár eddig ügyesen eltitkoltad az irántam érzett szerelmedet, de most nem tudtad tovább leplezni.

-Louis... Ezt melyik pizsamádban álmodtad?

-Ahogy mondod... Régen csak álom volt, de most valóra vált.

-Te nem vagy észnél! Én ilyet soha az életbe nem éreztem irántad. Tényleg nem tudom, hogy honnan vetted.

-Ó dehogy nem! Tudom én! Nem is kell tovább titkolnod!

-Inkább térjünk a tárgyra...

-Miről akarsz beszélni? Ha arról, hogy elmehetsz-e, akkor felejtsd el gyorsan.

-De Lou!- erről le kéne szoknom... 

-Ha jót akarsz magadnak, ezt a nevemet nem mondod ki többször.

-Akkor hiszem jobb lesz, ha bemegyek a "szobámba"...

-Késő bánat!- ezt nem hagyhatom. Megint kezdődne minden előröl. Én ezt nem akarom. Egyre közelebb jött.-Ne hátrálj! Régen se és most sem úszod meg a dolgot.- szerencsére fejlődtem kicsit az ilyen szituációk megoldása terén. Ellöktem magamtól és berohantam a "szobámba". Kulcsra zártam az ajtót, hogy ne tudjon utána jönni. Rendőröket nem hívhatok, mert már nem vagyok kiskorú és mert mint Louis is mondta nem én kezdeményeztem az egészet. Felhívom Viktort. *kicsöng* Lehet, hogy nem kellett  vo...-

-Haló? Tessék!

-Vi... Viktor? Itt Molli! *bííííp*

-Ez most tényleg kinyomta?! *kicsöng* Vedd már fel! Szia Viktor, itt Mol...-

-Akkor ezek szerintem nem voltam elég világos... Nem akarok többet veled beszélni! És hallani sem akarok rólad!

-Viktor kérlek ne tedd le!

-Szia!

-Viktor!

-Mit akarsz még?!

-Azt, hogy segíts!

-Mégis miben?! Szólj inkább Louisnak! Ő biztosan önként, dalolva segít bármiben! Még valami?!

-Semmi sincs Louis és köztem!

-Tudom én azt! Eddig sem volt semmi! Csupán csak teherbe ejtett! Ha akkor nem érek oda időben, most egy gyerekkel a nyakadon járkálhatnál!

-Micsoda?! Mi közöd van a gyerek elvesztéséhez?!

-Ezt eredetileg nem akartam elmondani, de ha már így rákérdeztél... Én szóltam az orvosnak, hogy amíg mély altatásban vagy végezzék el az abortuszt és mondják azt, hogy a sebed miatt veszítetted el a gyereket.

-Hogy tehettél ilyet?!- üvöltöttem bele a telefonba, mint egy őrült.

-Nem akartam végignézni ahogy más gyerekét neveled fel!

-Hogy érted, hogy "más gyerekét"?!

-Az nem lényeg! Hagyjuk! Most le kell tennem! Szia!

-Viktor le ne tedd!- de a vonal megszakadt.

És megint Louis

   Nem is tudtam, hogy merre megyek, csak arra törekedtem, hogy Viktor ne találjon meg. Elég kellemtelen lenne így találkozni vele. De másba sikerült belefutnom.

-Molli! Baj van?- kérdezte Louis. Gondolkozás nélkül odarohantam hozzám. Bele sem gondoltam a következményekbe.
-Viktor! Nagyot csalódtam benne! Azt hittem, hogy ő más mint a többi ember!
-M... Molli! Nyugodj meg!- úgy érzem, ha most azonnal nem megy el mellőlem nagy bajok lesznek. Fejemet veszve megcsókoltam Louist. Éreztem, hogy ezek után nem fog leállni.

-Lou! Én... Nem akartam!
-De ha te ilyeneket csinálsz velem, senki nem akadályozhatja meg, hogy én is ilyeneket csináljak veled...- nem igazán tudtam arra figyelni amit Louis mond, mert megláttam, hogy a távolban Viktor áll, teljesen lemerevedve, kikerekedett szemekkel. Tehát látta az egészet...- Figyelsz te rám?- kérdezte Louis.
-Ott van Viktor!- válaszoltam.
-Ó... Tényleg?- mondta ezt gúnyos vigyorral az arcán. Majd mellém állt és átkarolt. Csak annyit láttam, hogy Viktor vesz egy nagy levegőt, lehunyja a szemeit, megfordul és elmegy.
-Viktor!- kiáltottam utána.
-Hagyjad. Majd megnyugszik.- mondta Louis.
-Erről az egészről te tehetsz!
-Hogy én?! Te megőrültél?! Há' kilátta?
Ne szórakozz Louis! Most miattad lehet, hogy örökre elveszítem Viktort!
-Hát nem is tudom... De úgy emlékszem, hogy nem én kezdtem.- ekkor bevillant, hogy tényleg én csináltam a galibát.- Tehát? Megnyugodtál? Leesett végre, hogy nem én csókoltalak meg?
-Igen... Tudom. Sajnálom!
-Ó... Nehogy azt hidd ezért haragszom rád.- mosolygott.
-Akkor... Szerintem én most megyek.
-Nem-nem! Te szépen velem maradsz!
-Mi?!
-Pontosan. Mivel Viktor is látta, hogy "szeretsz" velem lenni, nem áll jogában tovább védeni és eltiltani tőlem. Itt az ő szolgálatainak vége.
-De... Én nem akarok veled élni többet!
-Ugyan már... Jó lesz! Mint a régi szép időkben...- majd egyre közelebb jött hozzám. Átkarolta a derekamat és úgy menünk hozzá, avagy a régi házunkba.

Viktorkám... Ezt megszívtad

   Viktort félrelökve hátrébb álltam.

-Vi... Viktor! Mégis mit?! Ezt most miért?!
-S... Sajnálom! Fogalmam sincs, hogy miért csináltam! Ne haragudj...
-Nem, Viktor! Ezt nem tudom elnézni neked! Azt hittem, hogy végre van egy normális, megértő barátom. Erre kiderül, hogy ugyan olyan vagy, mint Louis!
-Ne hasonlítgass engem Louishoz! Egy fikarcnyit sem hasonlítunk!
-Ne kiabálj velem!
-Nem kiabálok, hanem hangosan beszélek! A két dolog teljesen más...
-Jobb lesz, ha most egy kis időre elmegyek...
-Ne! Molli! Nem mehetsz el...- majd sírva elsétáltam. Viktor ott maradt egyedül. Beszélve.- Na ezt jól megcsináltam... Én hülye! Hogy majd pont egy ilyen lány viszonozzon bármit... Szép álom volt, Viktor. Nagyon szép! De most elszúrtad...! Na és most mihez kezdjek? Beszélnem kéne apával...- abban a pillanatban megjelent Carl.

-Mit is kéne elmondanod nekem?- kérdezte.
-Hát... Őőő... Arról lenne szó... Hogy is mondjam...
-Mond már!
-Szóval... Hát...
-Még ma elmondod?!
-Molli elment...
-Micsoda?! Mit műveltél vele?!
-Hát szóval... Ma... Majdnem megcsókoltam...
-De mégis hogy jutott ez eszedbe?! Hogy tehettél ilyet?! Egyrészt neki van barátja! Másrészt tudod, hogy ő most érzelmileg teljesen labilis...!
-Én tudom, de...-
-Dehogy tudod! Akkor nem csináltál volna ekkora ostobaságot! Tudom, hogy szereted őt, de akkor is gondolkodhattál volna! Elvégre te a testőre vagy...
-Én?! Én nem szeretem! Legalábbis úgy nem...
-Hogy nem szereted?
-Hát úgy nem!
-De hogy úgy nem?
-Tudod te azt! Ne szívass!
-Nem szívatlak! Csak tudod kiskorod óta nevellek arra, hogy a hazugság nem szép dolog... És azzal a mondattal, hogy "Én nem szeretem őt" nem csak nekem, hanem magadnak is hazudtál...
-Úgy utálom amikor igazad van!
-Tudtam én!
-Akkor most már megkereshetnénk végre?
-Ne is törődj vele. Az embereim mindenhol ott vannak. Nem eshet baja! ( Carl... Ó a jó öreg Carl. Molli szülei réges-régen megkérték, hogy Viktor vigyázzon Mollira. Azóta több embert szerzett, akik figyelik őt azt remélve, hogy nem esik semmi baja. ) Inkább beszélgessünk.
-Mégis miről akarsz te beszélni?!
-Hát... Lelkizzünk. Mióta szereted?
-Micsoda?! Hát... Talán azóta, hogy alva járt. De megtörtént. Az ablakban állt. Ki akart ugrani és én odamentem hozzá és hát... Megcsókolt. Az a baj az egésszel, hogy legmélyen egyáltalán nem bántam a dolgot.
-Az igazat megvallva láttam az egészet. És féltem attól, hogy évek múlva mi lesz annak a kis "balesetnek" az eredménye. És lám... Ez lett belőle. De az az igazság, hogy te nem azóta szereted.
-Mert? Te már az érzéseimet is jobban tudod, mint én?
- Nem tudom mennyire emlékszel rá, de amikor Molli még kicsi volt és elaludt mindig az öledbe vetted és csak vele foglalkoztál. Semmi és senki mással. Már akkor sejtettem, hogy lesz belőle valami. Nagyon édesek voltatok.

Ezt elszúrtam

   Hónapok óta Viktornál lakok. Mondhatni ő a testőröm. Mindenhová elkísér és vigyáz rám.Megismerkedtem az apjával, Carllal. A balesetem után folytattam az iskolát. Ketinnel minden héten találkozunk. Végre jó útra tért az életem. Viktor rengeteg dolgot mesélt a múltamról. Megtudtam azt is, hogy nem Louis ölte meg a szüleimet. Úgy döntöttem, hogy suli után beszélek vele, hogy megtudjam mi az igazság. Persze ez az ötlet nem nagyon jött be Viktornak, veszekedtünk is rajta fél órát, de végül megegyeztünk abban, hogy nem megyek sehová. Illetve csak vele. Iskolába. Tudni illik ő az egyik tanár a suliban.

-Akkor indulhatunk?- kérdezte Viktor.
-Persze! De előbb kérdezhetek valamit?
-Persze, mondd csak!
-Miért szeretsz, i...-illetve védelmezel ennyire?- javítottam magam.
-Hát... Tudod... Mivel kiskorod óta... Védelek... Szóval ez az oka. - közben egyre jobban elpirult. Nem tudom, hogy van-e jelentése, de jól áll neki.
-De ha nincs más oka, akkor miért pirultál el ennyire?- gúnyolódtam.
-Hagyjál már az ilyen gyerekes kérdésekkel. Nincs időm ilyesmikre!
 Inkább pakolj össze és induljunk végre!- azzal kiviharzott a szobából. Tudni akarom, hogy mi történt a szüleimmel, ezért utána mentem és megállítottam az ajtóban.

-Viktor! Van még egy kis dolgom. De te menj csak nyugodtan.
-Nem-nem! Csináld csak. Megvárlak.- ellenkezett.
-De nem akarom, hogy miattam elkéss a tanári megbeszélésről!
-a megbeszélés nem olyan fontos. Az igazgató biztos elnézi nekem.
-De....
-Csak menj és csináld!- bementem a szobámba. Körbenéztem és az ablakra tekintettem. Végül is ez csak a földszint. Nem eshetek olyan nagyot... Majd egy laza mozdulattal már kint is voltam. Viktor bement a szobámba és észre vette, hogy nyitva az ablak. Már Louis házánál tartottam amikor megláttam, hogy Kentinnel beszélget.

-Remélem megértetted mi a dolgod!- mondta Louis.
-Persze, hogy megértettem! Nem vagyok hülye!- mérgelődött Kentin.
-Rendben! De akkor siess. Mint tudjuk, az időd véges!
-Tudom! Értettem. Nem kell még egyszer elmondanod.- azzal elviharzott. Louis épp menni készült, de utána mentem.

-No fene! Hát a pincsikutyádat hol hagytad?- gúnyolódott.
-Nem azért jöttem, hogy Viktorról csevegjek!
-Mit akarsz tudni?
-Tudom, hogy nem te ölted meg a szüleimet. De tudom, hogy tudod ki tette. Mond el, hogy ki volt az! Különben életed végéig börtönbe csukatlak!
-De meg táltosodtál...
-A kérdésre válaszolj! Nem akarok veled másról beszélni.
-Fogalmam sincs, hogy ki volt a gyilkos.
-Tehát most bevallottad, hogy nem te voltál. De akkor ki?
-Nem... Én voltam. Tényleg.
-Az előbb mintha azt mondtad volna, hogy tudod ki tette...
-De! Csak összezavartál!
-Lou! Ne szórakozz velem! Csak mond el és kész!
-Azt mondtad, hogy Lou?
-N... Nem! Dehogy!
-De... De... De... Azt mondtad. Tisztán hallottam.
-Nem Lou! Teljesen félre érted!
-De megint azt mondtad.- egyre közelebb jött.
-Lou... Lou... Louis! Mit csinálsz?! Ott maradsz! Fekszik, nyugszik!
-Olyan régen hívtál már így...- nem is akartam így hívni. Egyre közelebb hajolt. Meg ijedtem, hogy mit akar művelni megint. Becsuktam a szem. Nem akartam látni, hogy mit akar. Végül már lehajolt hozzám, de akkor valamiért megtorpant. Kinyitottam az egyik szeme, hogy mi történt.

-Vi... Viktor!
-Louis... Drága, egyetlen cimborám... Elárulnád, hogy a fenét művelsz itt?!- emelte fel a hangját Viktor.- Azt hiszem, hogy ez a kóbor bárányka nem hozzád tartozik!- majd megfogta a karomat és maga mellé húzott. Louis szépen lassan elsétált. Viktor felé fordultam és így találtam szemben magamat vele.

-Soha többé ne csinálj ilyet!- suttogta.

A titokzatos idegen

Másnap reggel, mikor felébredtem Kentin már nem volt ott. Egyedül voltam. Egy nővér jött be, reggelit hozott. Mikor ki akart menni egy alak állt be elé, aki hozzám jött. Ismerős volt, de nem tudta, hogy ki az. Közelebb lépett és megfogta a kezemet.

-Molli! Úgy örülök, hogy újra látlak. Jól érzed magad? Nem fáj semmi?- aggódott.
-Hát... Fáj a hasam, de elviselhető. Mikor is láttuk egymást utoljára?
-Jajj, hát nem emlékszel? 13 éve.
-13 éve?! 
-Igen. Tudod, amikor a szüleid elmentek dolgozni mindig engem bíztak meg azzal, hogy vigyázzak rád. De egy este ez nem sikerült. Elraboltak tőlem. És tudod is, hogy ki az az ember...- és ekkor beugrott minden. Eszembe jutott, hogy ki ő. Mindig vigyázott rám és a gondomat viselte. Emlékszem, még szerelmes is voltam belé. Biztos Louis-ról beszél. Ő vett el a családomtól. Örömömben felpattantam az ágyról és a nyakába ugrottam és szorosan megöleltem.

-Hát emlékszel rám, Molli?
-Persze hogy emlékeszek, Viktor!- pár perc múlva bejött az orvos. Ki kellett töltenem néhány lapot és hazaengedtek. Viktor hazakísért. Louis nem volt ott, ezért gyorsan bementünk a szobámba.

-Figyelj Molli...- szólt Viktor.- Nem nagyon szeretnélek egyedül hagyni ennek az embernek a házában, szóval mi lenne, ha hozzám költöznél?
-Komolyan?- kérdeztem boldogan.- Örömmel odaköltözök hozzád!- segített összepakolni és elindultunk hozzá.