Kimberly valódi "én-je"

 Megbeszéltük Viktorral, hogy suli után elmegyünk Kim apjához és beszélek vele. Elkezdődött a második óra.

-Jó napot gyerekek!
-Viktor? Te meg mit keresel itt? -kérdeztem.
-Osztály, ma kaptok egy új osztálytársat. - mondta.
-Új diák? Ki lehet az?
-Fogadjátok szeretettel Kimberlyt! - mondta ezt olyan "beleéléssel" a hangjában, hogy azt hittük, megfulladunk. - Kim, ő itt az osztály, osztály ő itt Kim. - Kim? Miért is nem lepődök meg azon, hogy pont most jön át ebbe az iskolába...?
-Sziasztok! Mit hallottátok a nevem Kimberly és rettentően boldog vagyok, hogy abba az osztályba járhatok, ahol a vőlegényem az osztályfőnök! - persze még hangoztasd is, had legyen mindenki féltékeny. Ne is foglalkozz vele. Nem lényeg.
-Kim, megkértelek, hogy ezt ne csináld! - szólt rá Viktor.
-De mit ne csináljak, drágám? - kérdezte értetlenkedve.
-Kim! Ha nem hagyod abba úgy tűnik, hogy az első napodon az igazgatóiban fogod végezni! - mondta Viktor.
-De Viktor! Miért vagy ilyen?- kérdezett megint Kim.
-Azért, mert ez egy főiskola, nem óvoda! Szóval ülj le most már és kezdjük el végre az órát!
-Rendben tanár úr! Mindjárt leülök, de még lenne egy kis elintéznivalóm.
-És mi lenne az? - majd Viktor mellé lépett.

 Nem csak én és az egész osztály döbbent le rajta, de látszott Viktoron, hogy megrémült, mit fogunk hozzá szólni.

-Kim! Most lett elegem! Most szépen elsétálunk az igazgatóhoz! - morgott Viktor.
-Hát legyen. - válaszolt szerényen Kim. Amikor az ajtóban álltak Kim visszafordul és gúnyosan rám mosolygott, miközben azt suttogtam, hogy : " Viktor akkor is az enyém! ". Nem sokkal később visszajött Viktor és mindenki leült a helyére. Ahogy bejött láttam magam előtt, hogy Kim megcsókolja. Majdnem elkezdtem sírni.

-Sajnálom gyerekek! Ezt nem így terveztem! - mentegetőzött.
-Elnézést! Kimehetek? Nem érzem jól magam! - szóltam.
-P... Persze! Menj csak! - mondta. Ahogy a folyosón járkáltam Kimbe botlottam.

-Hát te? Nem órán kellene lenned? - kérdezte.
-Rosszul lettem attól amit a teremben produkáltál. - válaszoltam.
-Óó... Csak nem a csókra gondolsz?
-De igen. Arra gondolok.
-Remélem ebből megértetted, hogy Viktor az enyém és nem lesz a tiéd soha!
-Tudod nem is izgat, mert ő csak egy barát, haver és amúgy is van barátom! Úgyhogy békén lehet hagyni Viktorral!
-Akkor bizonyára az sem zavar, ha közös gyerekeink lesznek és egy család leszünk. De te akkor már nem tehetsz semmit, ugyanis nem fogom engedni, hogy találkozz Viktorral!
-Micsoda?
-Tudtam, hogy nem vagy közömbös iránta.
-Nem tilthatod meg, hogy ne találkozzak vele! ő a legjobb barátom!
-De tudod... Te hiába szereted őt, ő engem szeret, nem téged! - azt hiszem kicsit eltévesztetted a házszámot, hogy engem nem szeret. Na mindegy... - Örülnék, ha nem úgy néznél rám, mintegy gyilkos és mondanál is valamit... - már csak azért sem szólalok meg. - Hát te akartad! - majd úgy szembe ütött, hogy elestem és beütöttem a fejemet a szekrénysorba. - Hoppá....! - nevetett gúnyosan.