Ismerkedés Perrie módra

 Az a valaki gyorsan el is ment. Fél füllel valami olyasmit hallottam, hogy az új irodalomtanár. Nem tudom... Annyira nem is érdekel. A lényeg, hogy rendesen leadja az órai anyagot. Egy lány egész óra azt fürkészte, hogy mit csinálok. Gondoltam, órák után beszélek vele.

*órák után*

-Szia! - köszöntem rá a lányra. - Ne haragudj, Megan, ugye?
-Szia! - köszönt vissza kedvesen. - Igen! Te meg Perrie, ugye?
-Ja...! Csak azt akartam megkérdezni, hogy miért figyeltél egész órán...
-Csak kíváncsi voltam, hogy ugyanúgy reagálsz e az új tanárra, mint a többiek.
-Hát... Remélem megtaláltad erre a kérdésre a helyes választ! Most mennem kell, szia!
-Várj! Nincs kedved velünk jönni? Megvicceljük a végzősöket! 
-Benne vagyok! - felmentünk a végzősök szintjére. Az én "áldozatom" egy fekete hajú srác lett volna. Nagyjából kétszer akkora, mint én, de sebaj! Hát essünk neki...!

-Hé te tömzsi! - szólítottam meg lenézően.
-Mi? Ja, hogy nekem pattogsz kicsi lány? - jött a válasz. - Na mi van? Erre még válaszolni sem tudsz?
-Tudod... Én csak szólni akartam, hogy az igazgató rájött a te kis titkodra! Lebuktál, ennyi volt!
-Honnan veszed, hogy bármit is titkolnom kéne?
-Figyelj... Én tudok rólad mindent. Ismerem a szüleidet. Érted? Mindent tudok! Szóval mond el szépen az egész történetet, különben szólok az igazgatónak!
-Jó-jó! Elmondok mindent, csak kérlek ne szólj senkinek!

*néhány átbeszélt perc után*

-Na? Akkor nem mondod el senkinek? - kérdezte a srác.
-Igazából nem gondoltam volna, hogy ekkora bűnözési komplexusban szenvedsz...! - gúnyolódtam. -  Amit mondtam, abból annyi az igaz, hogy ismerem a szüleidet! Arról viszont fogalmam sincs, hogy te ki vagy! Egy jó tanács...: Ne higgy el akármit egy jött-mentnek!
-Ó te kis...! - elsétáltam. Útközben Megan leszólított.

-Vegyük úgy, hogy ezt nem is hallottuk! - szerénykedett.
-Miért? Ezt bármikor felhasználhatjuk ellene! - mondtam.
-Hát végül is... Igazad van!
-Csak úgy megsúgom... Nekem mindig igazam van!
-Értettem! Van kedved eljönni velünk iszogatni?
-Iszogatni? De hát még kiskorúnak számítunk! Nem adnak a kezünkbe semmilyen szeszes italt!
-Ezért szoktam mindig magammal rángatni az unokabátyámat! Nem mindig van olyan hangulatban, hogy megengedje, de most jó kedve van! Na? Benne vagy?
-Ki nem hagynám!
-Remek! Akkor gyere, bemutatlak neki, mivel amikor lett volna rá alkalmad, nem nagyon izgatott a dolog!
-Neked egy tanár a rokonod?
-Igen! De ő nem olyan, mint a többi! Ő kedves és megértő! Bármiről lehet vele beszélgetni és bárkit befogad!
-Ezt most úgy mondtad, mintha bele lennél zúgva...
-Hahaha...! A nap poénja! Azt mondtam, hogy kedves. De azt egy szóval sem mondtam, hogy az esetem!
-Akkor jó! Utálom az olyan lányokat, akik egy tanárba szerelmesek! Olyan gyerekesek!
-Szerintem is... Na de gyere, ne várassuk meg! - végül egész jól elvoltunk. Megan egy rendkívül aranyos lány! Tele van meglepetésekkel, elvégre senki nem nézné ki belőle, hogy szívatja a többieket, vagy hogy 10-es létére ennyit iszik. A tanárról meg annyit, hogy nem is láttuk. Mire odaértünk egy cetlit találtunk nekünk címezve. De ez az ivászat dolog nem volt valami jó ötlet. Amikor olyan éjféltájt elindultunk haza, nem voltam túlságosan magamnál. Szerencsére apáékat az sem érdekli, ha nem megyek haza!