Kellemetlen szituáció

 Erre a napra is ennyi volt a suli. Hazáig szinte repültem a boldogságtól. Hát mégsem olyan rossz ez az iskola! De le kell nyugodnom, mert ha apuéknak szemet szúr a boldogságom, elkezdenek faggatózni. És ha kiderül, hogy tetszik nekem valami, abból lesz nemulass. Mielőtt beléptem a házba sikerült lenyugodnom.

-Szia apu! - köszöntem.

-Szia kicsim! Milyen napod volt? - érdeklődött.

-Egyszerűen mesés! - francba...!

-Nocsak... Mi volt ilyen mesés?

-Khm... Akarom mondani egynek elment...

-Ha nem baj, ennek nem dőlök be! Na mi történt, amitől ilyen boldog vagy?

-Semmi, semmi! Ja, de mégis! Azt hiszem beszélgetned kéne Jason szüleivel!

-Mármint... Melyik Jason? Mert nekem az nem mindegy! Szóval Belláékkal?

-Igen!

-De miért? Mi történt?

-Se... Semmi! Csak beszélj velük!

-Nagyon furcsán viselkedsz... Mit csináltak veled abban az iskolában?

-Semmit! Eddig sosem érdekelt, hogy mi van velem! Akkor most hirtelen miért?

-Eddig is érdekelt! Miért ne érdekelt volna?

-Mert sosem kérdezősködtél ennyit...

-Mert egész nap itthon voltál! Mit kérdeztem volna?

-Mindegy, hagyjuk!

-Szerintem is! És térjünk vissza az eredeti témához! Mitől voltál ennyire feldobva?

-...

-Perrie! Hallasz? Perrie!

-Most mennem kell!

-De hisz még csak most jöttél meg! Perr... - elmentem. - Apa... Szerinted mi baja lehet? - ment oda Carlhoz. - Olyan szórakozott...

-Ugyan már Viktor, de naiv vagy! - nevetett Carl. - Minden bizonnyal tetszik neki valaki!

-Micsoda? Ki lehet az? Kitekerem a nyakát, ha bántani meri Perriet!

-Viktor nyugodj már le! ürülj neki, hogy végre barátkozik!

-Én nagyon örülök annak, hogy barátkozik! De a fiúzást hanyagolhatná egy ideig! Ráér még! Most inkább koncentráljon a tanulásra!

-Erre inkább nem mondok semmit...!

-Micsoda? Az is lehet, hogy terhes?! Figyelni fogom!

-De... Áh... Mondhatok én akármit, akkor sem figyelsz rám! De egyet tudnod kell... Ha kiderül, hogy figyeled, egy életre megutál!

-De ha figyeltetem az embereimmel, nyugodt szívvel ülhetek itthon!

-Mintha a falnak beszélnék...! - a parkba mentem kicsit átgondolni a dolgokat. Tisztáznom kell magamban egyet s mást. Nekem nem tetszhet, egy tanár, hisz még mondtam is, hogy nem szeretem az ilyen embereket! Bár ha belegondolok nem hivatalos tanár... De nem lehet 6 évvel idősebb nálam! Viszont olyan aranyos... Amíg így ábrándoztam láttam a tanár urat valahova rohanni valami, jobban mondva valaki felé. Amikor megláttam, hogy hova megy, már nem volt annyira kedvem mosolyogni. 

*kicsivel odébb*

-Már azt hittem el sem jössz! - mondta a lány, akihez a tanár futott.

-Ne haragudj Anna! Zsúfolt volt a mai nap! - mentegetőzött Brian.

-Akkor egyszerűbb lett volna azt mondani, hogy nem tudsz eljönni! Ne vállald túl magad! Nem olyan fontos a dolog...

-Hogy mondhatsz ilyet? az évfordulónk igenis fontos! - ki gondolta volna... Végre tetszik valaki, de van barátnője... Ez nem ér! Brian észrevett. Integetett is, de nem adtam rá semmiféle választ, csak megfordultam és gyorsan elindultam haza. Még be sem léptem a házba, de apu már ott várt, mérges tekintetekkel. Hát ennek meg mi baja?

-Ki az?! - kérdezte hevesen?

-Hogy érted, hogy ki az? - értetlenkedtem.

-Ki az aki tetszik neked?

-Te meg... Miről beszélsz? Honnan veszed, hogy tetszik valaki?

-Hát csak látszik raj... Csöngettek, kinyitnád?

-Persze...! - gyanút fogott... Kinyitottam az ajtót és legnagyobb meglepetésemre... - T... Ta... Tan... Tanár úr?! 

-Jó estét! Remélem nem zavarok! - jött be széles vigyorral az arcán. - Szóval akkor nem zavarok?

-De! - vágtam rá gyorsan.

-Nem! - mondta apu. - Jaj Perrie... Ne is foglalkozzon vele tanár úr, csak szerelmes. 

-Értem! Szép dolog is a szerelem, de ez nem rám tartozik! - mosolygott Brian.

-Apa! - szóltam rá. - Miért pont neki kellett elmondanod?!

-Áh... Szóval belé vagy szerelmes?! - érdeklődött apa.

-Azt hiszem... - szólalt meg halkan Brian. - Most jobb, ha megyek...! Később vissza jövök!

-Maradjon csak! - kedveskedett apa. - Szépen leülünk és megbeszéljük!

-Apa! - már majdnem kiabáltam.

-Rendben! - mosolygott a tanár.

-Nem kell semmit megbeszélni! - emeltem fel a hangom. - Sem a tanár úrba, se másba nem vagyok szerelmes! Elég legyen apu!

-Haha...! Most nem tudom, hogy megsértődjek, vagy inkább megnyugodjak e...! - nevetett Brian. - De az lesz a legjobb, ha én most megyek... Szép estét!

Te tudod... - jelentette ki apu. - Khm... Khm... - fordult felém apu. Célozni akar valamire?

-Most nézd meg mit tettél! - törtem ki. - Hogy menjek be így holnap suliba?! Nem merek majd ezután a szeme elé kerülni!

-Ne, így terveztem... De így már tudod, hogy nem ajánlatos eltitkolni előlem semmit! A végén még "véletlenül" kellemetlen helyzetbe hozlak!

-Ilyenkor úgy utállak!  - majd kimentem és becsaptam magam után az ajtót.
-Perrie!