-Tanár úr! - szólítottam meg. - Egy pillanatra...
-Szervusz Perrie! - köszönt. - Örülök, hogy megismerhettem apukádat!
-Őt most hagyjuk... Csak annyit szeretnék mondani, hogy amit mondott, abból semmi sem igaz!
-Aranyos vagy, hogy tisztázni akarod a dolgokat! Viszont ez nem tartozik rám, a te dolgod... De azért köszönöm, hogy elmondtad!
-Igaz... Csak olyan kellemetlen volt!
-Egy kicsit. Na de ideje hazamenned, mert sötétedik!
-Nem, nem megyek haza!
-Édesapád aggódni fog! Hallottam híreket, hogy "pályáznak" rád!
-Akkor sem megyek haza! Megalázott ön előtt! Többet látni sem akarom!
-Figyelj Perrie, megértem, hogy most haragszol rá! De nem maradhatsz az utcán éjszakára! Nem biztonságos, főleg ez a környék!
-Pedig kénytelen leszek, mert mint mondtam volt, nem megyek haza!
-Akkor gyere velem! Nem hagylak itt az biztos! Holnap együtt megyünk iskolába, édesapádat meg felhívom, hogy ne aggódjon!
-Bi... Biztos? Nem fogom zavarni?
-Nem, dehogy! Na gyere, menjünk! - majd mellém állt, átkarolta a karomat és így vezetett a házáig. Amikor beléptünk megláttuk Annát, de láthatóan nem csak én lepődtem meg... A lényeg, hogy közölte a tanár úrral, hogy kidobták az albérletből és nincs hová mennie, ezért most egy ideig itt szeretne maradni. Így én szépen meg is köszöntem a "vendéglátást" és tovább álltam. Nem baj, legalább tudom hol lakik. Hirtelen arra lettem figyelmes, hogy valaki áll a fa mögött és engem figyel.
-Ki vagy te titokzatos valaki ott a fa mögött? - kérdeztem kissé ijedten.
-Hát észrevettél...! - ekkor előlépett a fa mögül, de egyáltalán nem lepődtem meg, hogy leselkedik utánam. - Szia Perrie! - köszönt.
-Cső Louis! Mit akarsz? - kérdeztem unottan.
-Én azt hittem, hogy... -
-Ha azt hitted, hogy megijedek tőled, akkor nagyon rosszul hitted! Fel vagyok készülve minden eshetőségre!
-Mindenre?
-Lehet, hogy anyu félt tőled, de én már jóval edzettebb vagyok nála...
-Azt majd meglátjuk! Van kedved velem jönni?
-Ha azt mondom, hogy nincs, akkor is veled kell mennem. Szóval inkább megyek önszántamból!
-Okos kislány! Beakarlak mutatni valakinek!
-Essünk túl rajta! - lehet, hogy azt mondtam, hogy nem félek tőle, de legbelül rettegek, hogy mit fog művelni, azok után, ahogy anyuval bánt... Louis házához értünk és bementünk.
-Az a valaki a szobában vár. - mondta.
-Remek! Akkor én most bemegyek! - indultam meg az ajtó felé. Amikor beléptem nem láttam senkit. Egyszer csak meghallottam egy vékony kis hangot: " Kérlek segíts! ". Megfordultam és a sarokban ült egy kisfiú.
-Hát te meg ki vagy? - kérdeztem meglepetten.
-Jackson vagyok, ennek az őrültnek a fia és egyben a testvéred! Kérlek segíts! - válaszolt kedvesen.
-A t... T... T... Testvérem?!
-Igen, de csak féltestvérek vagyunk... Tulajdonképpen én sem értem, hogy ha anyu meghalt én hogy lehetek itt... De apu nem akarta elmondani. Ugye elviszel innen?
-Értem! Vagyis nem annyira... De ez most lényegtelen! Nekem sem kéne itt lennem! Menjünk!
-Jó volna, de az egyetlen kijárat innen kulcsra van zárva és a kulcs apánál van!
-Figyelj és tanulj! - odasétáltam az ablakhoz és kinyitottam. - Na jössz?
-Megyek! - mivel Jackson még kicsi és magasan vagyunk, felvettem az ölembe és kiugrottunk. Így kicsit lesántultam, de nem számít. Elindultunk haza.
-Apukád nem lesz mérges? - kérdezte aggódva.
-Dehogy lesz mérges! Ő is utálja Louist, biztosan megérti! - gondoltam én... Aztán amikor haza értünk:
-Apu, ő itt Jackson! Mi sem értjük hogy, de Louis és anyu gyereke! Ugye nálunk maradhat? Eléggé fél Louistól...
-Nem! És nem vitatkozom! A nem, nemet jelent!
-De apuuu!
Jackson
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése